Celeb

Balázs Pali a párján teszteli új slágereit

T.A.

Létrehozva: 2014.08.19.

Szerencsés nő Balázs Pali kedvese, aki szinte hetente kap házi szerenádot, miután az énekes rajta teszteli új dalai sikerét. Pali vidékre költözött, minden szabad percét a családjának szenteli.

Búgó énekhangját hölgyek ezrei hallgatják elérzékenyülve, reménykedve, hogy egyszer valaki az ő fülükbe is eldúdolja majd a szerelmes dallamokat. A romantikus zenei műfaj egyik legnagyobb hazai sztárjának számító Balázs Pali, a saját tapasztalatait dalolja el és büszkén vállalja, hogy az energiát a kedvesétől és a fiától nyeri.

– Sok időt töltök a családommal és Móni, a párom az, aki először hallja a műveimet is. Amikor elkészülök eggyel, mondom neki, hogy gyere, drágám. Leültetem és figyelem a mimikáját. A mi életünk is benne van minden szerzeményben.

A kisfiunk, Dávid tizenkét éves és már azt szereti, ha inkább nagyfiamnak szólítom. Kiváló a ritmusérzéke, jó dobos válna belőle, de egyelőre őt a sportok jobban érdeklik. Dzsúdózik – büszkélkedett az énekes, aki maga is teniszezik, fut és súlyzózik. – Én megtaláltam a helyem a világban és igyekszem, hogy a közönségem életébe is romantikát és boldogságot vigyek.

A családi idillre persze nincs mindig idő, hiszen a naptára tele van fellépésekkel és Zenés- Randevú tévéműsora is népszerű. Ennek ellenére ritkán kapunk híreket róla. – 2006 környékén azt éreztem, hogy a médiában szereplő személyek között egyre többen vannak a teljesítmény nélküli, értéket nem képviselő illetők.

Én énekesként és nem celebként akartam funkcionálni – ecsetelte a csillogó sztárélet mellett a fővárosnak is búcsút intő énekes. – Hetente csupán kétszer utazom Budapestre. Általában akkor, mikor edzés van a Színészválogatott focicsapatának, ahol futballozom. A szabadidőmet a szeretteimmel és a barátaimmal töltöm.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt