Hazugság, hogy a férfiak igénytelen szexőrültek

Mielőtt ezt kifejteném, engedtessék meg néhány olyan szubjektív megjegyzés, ami talán hihetővé teszi: nem egy hímsoviniszta, öntelt macsó szól hozzá a témához.

Tehát előzetes megjegyzéseim:

1. Igen, a nők az elmúlt néhány évben sokkal többet léptek előre, mint mi, hiszen – a férfiak vezényelte társadalmi konvenciók miatt – sokkal mélyebbről indultak. (Megjegyezném, mi is fejlődtünk: húsz-harminc éve még ritka volt a házimunkába, gyereknevelésbe besegítő férfi, ma pedig normális kapcsolatban ez természetes.)

2. Egyetértek azzal is, hogy a mai negyvenes nők jobbak, mint valaha, s azzal is, hogy az „emberpiacon” jobb a felhozatal a nőkből, mint a férfiakból.

3. Nőnek lenni nehezebb, mint férfinak, semmi kétség.

Na, akkor most nézzük azokat az állításokat, amik szerintem hamisak, mi több, gyakran bántóak, s legalább olyan lealacsonyítóak, mint a minden nő buta, hisztis és pénzéhes vélekedés.

„A férfiak élnek a lehetőséggel (mármint azzal a lehetőséggel, hogy a nők már önellátóak), és elhagyják párjukat.” Szerintem az sem igaz, hogy a férfiak gyakrabban hagyják el párjukat, mint a nők – bár lehet, hogy szociológusok vitatkoznának ezzel –, de minden kapcsolat tönkremenetele két emberen múlik. Mindig. Lehet, hogy csak a párválasztás volt eleve rossz, de többnyire a két fél kö­zösen „dolgozik” a tönkretételén.

„Többnyire fiatalabbra cserélik le párjukat”, „Az épkézláb pasik (mármint a negyvenes nőkhöz korban illők) huszonéves nőket cserélgetnek” „Nem hisztizünk (mármint a negyvenes nők), csak nem bólogatunk úgy, mint a huszonéves, műmellű, műszájú, műlelkű Barbie babák”. Nos, ezekből az idézetekből összeáll a kép rólunk, ami teljesen hamis.

Csak az idióta 40-50 éves férfi vágyik huszonéves műnőkre. Higgyék el, hölgyeim, a legtöbb elvált férfi nem még szinte tini plázacicákra hajt – az ilyen korú agglegények más tészta, azokkal tényleg lehet baj, s szerintem amúgy is a kisebbséget jelentik ebben a korosztályban –, ez egész egyszerűen a valóság eltorzítása. Ahány elvált barátom van, ötven körüliek valamennyien, mind normális, korban hozzájuk élő nőket kerestek és találtak.

„Te vagy a legfontosabb, minek a kötelék, szórakozz, bulizz, szexelj!” Tudom, miért érzik így a nők. A házasságok többségében ugyanis az anyával marad a gyerek a válás után, így nekik valóban több kötelezettségük van, kevesebb jut szórakozásra, bulira, szexre. De elhihetik nekem, a gyerek elvesztése a férfiaknak nem a szabadság visszanyerését jelenti, hanem pótolhatatlan veszteséget. Az idézetben, de a két cikkben máshol is több utalás van arra, hogy a férfiaknak a legfontosabb a szex. Pontosítok: a férfiaknak (általában) fontosabb a szex, mint a nőknek, de hogy egy párkapcsolatban nekünk a legfontosabb a szex lenne – nos, ez előítélet vagy legalábbis rosszindulatú általánosítás.

Most akkor nézzük meg, mi a probléma az „okos, rátermett, szorgalmas, egzisztenciával rendelkező, gyereket nevelő, humoros nőkkel”, ahogy a vitaindítót jegyző újságíró egyik első mondatában önmagukat jellemzi. A két cikkben egyébként a nők részben meg is adják erre a választ: „a legtöbb nő már csak arra vágyik, hogy többet ne kelljen áldoznia férfira”. Máshol: „Dehogy akarunk összeköltözni, el sem tudjátok képzelni, mennyire jó nélkületek!” És még: „Mert használjuk az eszünket, és – a férfiakkal ellentétben – számolunk a következményekkel.”

Ezekből a mondatokból egyrészt süt egy olyasfajta dölyf, amit inkább a férfiaknak szoktak tulajdonítani, másrészt arról is árulkodik, hogy az elvált, negyven körüli nők talán nem jól mérik fel, mi kell egy normális kapcsolat kialakításához, illetve mire van nekünk igényünk. Ne kelljen áldoznia egy férfira? Minden kapcsolatban kell áldozatokat hozni! Férfinak is, nőnek is. Jó esetben ugyanis ezek az áldozatok igazából nem is azok, másrészt sokkal több a nyereség belőlük, mint a veszteség. A másik gondolathoz. Már írtam, az elvált férfiak általában elvesztik mindenüket, ami igazán fontos: se partner, se gyerek, csak a magány.

Az ilyen férfiak nem színházi kísérők, nyaralási társak és – amikor a nőnek tetszik – szexpartnerek akarnak lenni. Arra vágynak, hogy valaki pótolja az elveszett családot, szeretne a nőnek mindenben társa lenni, együtt aludni és együtt ébredni vele, megosztozni a gyereknevelés gondjaiban és örömeiben, kényeztetni, gondoskodni a szerelméről. Ha erre a nőnek sem ideje, sem hajlandósága nincs, ha az önállóság mindennél fontosabb, ha a gyerek elől titkoljuk a partnerünket, ha „én” vagyok az első, és nem a „mi”, akkor marad a siránkozás és az önbecsapás: „jobb nekem egyedül”.

Ennél nagyobb hazugság nincs.

Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!