Adam Malysz: végre azt ehetek, amit akarok

Síugróként igazi legendának számít Lengyelországban. Autóversenyzőként is ugyanolyan népszerű? Megmaradt a rajongótábora?

Nincs annyi szurkolóm, mint síugróként, de nem panaszkodom, most is sokan követik a versenyeimet – mondta a pápai HunGarian Baján bukó és a versenyt feladó 36 éves pilóta.

Az utcán is felismerik otthon?

Igen, még mindig odajönnek aláírást kérni, vagy közös fotót csinálni, ha meglátnak. De ez már kezelhető. 2001 és 2004 között viszont nagyon durva időszak volt, lépni sem tudtam, állandóan megállítottak. Szegény feleségemmel hiába indultunk el közösen vásárolni, végül mindig az történt, hogy ő ment a boltba, én meg az üzlet előtt álltam a rajongók rohamát.

Ha jól tudom, korábban a Lengyel sasnak becézték. Pilótaként kapott új nevet?

Megtisztelőnek éreztem a Lengyel sast, de hívtak Batmannek is, mert fekete ruhában ugrottam. Mostanában inkább Adamost írnak a transzparensekre. Egyik névvel sincs gondom, mindegyiket szeretem.

Téli sportjában három olimpiai ezüst- és egy bronzérem, négy világbajnoki cím és négy összetett Világkupa-győzelem a mérlege. Terepraliban milyen céljai vannak?

Mivel mindössze öt éve van meg a versenyzői licencem, még viszonylag újnak számítok, ezért egyelőre az a célom, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek. A nulláról kell felépíteni magam. A síugrás más volt, azt ugyanis négyévesen kezdtem és 27 évig csináltam, ilyen rutinnal lényegesen egyszerűbb volt jó eredményeket elérni.

Van valami hasonlóság a két sport között?

Igen, mindkettőhöz tökéletes koncentráció és pontosság kell, na és jó stressztűrő képesség.

Már megbocsásson, de sokan a síugrókat és a Dakar-rali résztvevőit is kissé őrültnek tartják. Ennyire adrenalinfüggő?

Nem tagadom, élvezem, amikor elönti a testem az adrenalin. De míg síugróként ez mindössze húsz másodpercig tart, addig ralisként jóval tovább, egészen a célba érésig.

Van olyan pilóta, akire felnéz, akit példaképének tart?

Több versenyzőt is csodálok, ott van például a Dakar rekordere, Stéphane Peterhansel, vagy Nasszer al-Attijah, de a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainzot is említhetném. Na és mindenképpen ide sorolnám Jutta Kleinschmidtet, ő volt az első nő, aki Dakart nyert.

Még mindig nagyon sovány, de gondolom, most már nem kell ügyelnie a súlyára, mint egykor síugróként.

Végre azt ehetek, amit csak akarok, és nagyon élvezem. A barátaim szerint sem látszik, hogy sokat híztam volna, pedig jócskán túlszárnyaltam az egykori versenysúlyomat. De nem bánom, mert most sokkal jobban érzem magam a bőrömben.