Sport

Mi lesz Farkas Péter havi negyedmilliós járadékával?

sz-ó

Létrehozva: 2014.08.14.

Hamarosan szabadul a börtönből Farkas Péter, akit 2009 decemberében küldtek rács mögé marihuánatermesztés vádjával. Kérdés: hol és miként építi újjá az életét, s mi lesz az olimpiai járadékával?

Miután a vadkendertermesztés vétségében bűnösnek talált, 46. születésnapját ma ünneplő egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok hamarosan szabadul a fővárosi bv-intézetből, annak eredtünk nyomába, vajon az újrakezdésnél számíthat-e a tőle úgymond érdemtelenség okán megvont 230 700 forint olimpiai bajnoki életjáradékára.

Megtudtuk: első lépésben neki magának kell kérelmeznie a Bűnügyi Nyilvántartó Hatóságtól. E hivatal két-három hét alatt megállapítja, nem érdemtelen-e a járadékra, továbbá hogy büntetlen-e. Megvizsgálja korábbi bűnügyét, és összeveti a sporttörvény ide­vágó passzusával. Két eset van: vagy jogosult a havi majdnem negyedmilliójára, vagy nem.

Amennyiben igen, arról a Magyar Olimpiai Bizottság értesítést kap, és a folyósításnak nincs akadálya.

Érdekes kérdés az is: mihez kezd a szabaduló klasszis? Erről három, őt jól ismerő olimpiai bajnok birkózót kérdeztünk. Kocsis Ferenc edzőként egyengette Farkas pályafutását, és biztos abban, hogy egykori versenyzője megtalálja helyét a társadalomban. – Semmi gondot nem okoz neki a visszailleszkedés – vél­te Kocsis. – Birkózóedző alig­ha lesz, inkább a vendéglátásban dolgozik tovább.

A ferencvárosi Sike András leszögezte, Farkast nem kell félteni, mert az a fajta ember, aki sohasem adja fel, míg Növényi Norbert azt mondta: most derül majd ki, a bajban is mellé állnak-e a barátok. Kérdeztük Péter feleségét, ám Katika elutasított bennünket.

Rengeteget bukott

A Bors számításai szerint Farkas jóval több mint nettó tízmillió forinttól esett el azzal, hogy a börtönbüntetése miatt nem kapja az olimpiai életjáradékot. A folyamatosan változó, nagyjából havi 200-230 ezer forintos pénzt 2009 közepén vonták meg tőle.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek