Aktuális

Drámai küzdelmet folytat a 29 éves pornófüggő szűz

Bors

Létrehozva: 2014.08.13.

Bár már közeledik a 30-hoz, még mindig szűz az a pornófüggő férfi, aki pár éve elvonóra vonult a szenvedélye miatt. Ma már másokat figyelmeztet a veszélyre.

Luke Gibbons úgy néz ki, mint bármelyik fiatal ausztrál srác. 29 éves, a marketing területén dolgozik Melbourne-ben, szabadidejében pedig legszívesebben a barátaival tölti. Ellentétben azonban sok korabeli társával, Luke soha nem szexelt, soha nem volt barátnője, és megjárta a rehabot hosszútávú pornográfia függése miatt.

Az ausztrál férfi 11 éves volt, amikor először látott pornót. Egy barátja mutatta meg neki az apja szexújságjait. Körülbelül ebből az időből tudja felidézni az első szexjelenetet is, amit késő este a tévében látott. De az igazi függőség akkor kezdődött, amikor a szülei beköttették a házba az internetet. Ettől fogva a kíváncsiság teljességgel függőséggé alakult.

- Olyan volt, mintha nem is én akarnám csinálni, hanem egyszerűen csinálnom kell. Még mielőtt megértettem volna, hogy mit jelent a függőség, már függővé is váltam - mondta Luke az ausztrál Daily Mailnek. - Egyre több időmet emésztette fel. Hazutam az emberek, hogy mivel töltöm a szabadidőmet. Egész éjjel ébren voltam, rendszeresen egy óra alvással jártam dolgozni, ez pedig hatással volt a hatékonyságomra, az egészségemre, a kapcsolataimra és a barátságaimra. Lemondtam a találkozókat, a bulikat, egy idő után pedig nem is hívtak, mert gondolták, hogy úgysem mennék el. Folyton csak a pornót néztem. Olyan ez, mint amikor valaki bemegy egy kaszinóba és elveszíti az időérzékét. Mire feleszméltem, már elment a nap.

A pornográfia megszüntette a férfi érdeklődését a nők iránt. Nem érdekelte, hogy nincs barátnője, nem tett erőfeszítéseket érte, hogy valakivel gyengéd kapcsolatot alakítson ki, hiszen semmi motivációja nem volt. Ennél fogva a szüzességét sem sikerült elveszítenie.

Luke egy keresztény férfi, aki mélyen belül szégyellte magát függősége miatt. 25 éves korában barátai javaslatára vonult be egy Adelaide-i rehabilitációs központba, ahol hat hetet töltött a többi szenvedélybeteggel. - A legnehezebb az volt, amikor végignéztem, ahogy a barátaim elhajtanak a klinikáról. Csak ekkor hívtam fel a szüleimet, és mondtam el nekik, hol vagyok. Mélyponton éreztem magam, de úgy érzem, hogy ez a jelenetadta meg a kezdőlökést felfelé.

A rehab hosszú és rögös útra indította el a férfit. “Gondolkodás nélkül belementem, mert azt gondoltam, ha túlélem a hat hetet, minden tökéletes lesz. De ez nem így működik, a mai napig sokat küzdök - mondta Luke. - Most sokkal jobb az életem. Egészségesebb, fittebb vagyok, és jobb a kapcsolatom a barátaimmal, jobban érzem magam a bőrömben. Elkezdtem randizni is, de egyelőre a barátság szintjén vagyok a nőkkel, úgy nézek rájuk, mint Isten gyönyörű teremtményeire. Nem úgy akarom akarom kezelni őket, mint a tárgyakat, hanem mint élő, lélegző, érző lényeket, akik tiszteletet érdemelnek.

A kigyógyult férfi jelenleg önkéntesként dolgozik egy olyan ausztrál szervezetnél, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a pornográfia káros hatásairól, és egy dokumentumfilmben is elmondta a személyes történetét. - Célom, hogy megosszam a tapasztalataimat a többiekkel, akik hasonló függőséggel küzdenek. Tudniuk kell, hogy mindig van remény és segítség, érdemes küzdeni - nyilatkozta Luke a Daily Mailnek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze