Ez a magyar lány lett a legszebb Las Vegasban

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 12. 08:55
Nincs lehetetlen az életben, csak bízni kell magunkban – mondja Szolláth Nikoletta. Ő csak tudja: az ő fejére került a korona Las Vegasban a Miss Hooters World választáson.
Huszti Zoltán

A világ minden tájáról száz lány sereglett össze Las Vegasba, hogy eldöntsék, ki a Hooters legszebbje. Mint arról korábban írtunk, az étteremlánc arról híres, hogy szép mellű, kedves, csinos lányok a felszolgálók.

A név magyarul annyit tesz: ­Didibár, de azért mezítelen keblekre ne számítson a látogató, ahogyan a szépségversenyen sem kellett mindent megmutatni. Pedig a 22 éves Nikinek volna mit!

– Amikor felvettek az étterembe, nem csak a kebel számított, a kisugárzást, a kommunikációs készséget, a szaktudást is nézték – oszlatja el a tévhiteket Niki, aki vasárnap éjjel ért haza a versenyről.

– Életemben először ültem repülőn, először voltam Amerikában. Nem elég jó az angolom, ezért is izgultam. Nagyon komolyan vettem a versenyt. Míg a többiek sütiztek, nyolc napig csak salátát és csirkét ettem, a szabadidőm nagy részét pedig a konditeremben töltöttem. Rengetegen akartak fényképezkedni velem. Amikor kihirdették a Miss World győztest, ismerősnek tűnt a név, de nem fogtam fel azonnal, hogy engem szólítanak. A többi lány nógatott, hogy menjek már előre. Akkor tudatosult bennem: nyertem! Azóta sokkal nagyobb lett az önbizalmam.

Niki a Budapesti Gazdasági Főiskolán végzett, de még gyakorlatot kell szereznie, és ehhez jó az éttermi munka. Emellett óvo­dásoknak tart aerobikoktatást. S hogy miben ­reménykedhet, akinek megtetszik?

– Öt éve járok a barátommal. Nehezen fogadta, hogy hirtelen ilyen népszerű lettem, de kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy szépségkirálynő a párja – mosolyog Niki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.