Sport

Szőke magyar tinik hódítanak Európában

j.

Létrehozva: 2014.08.08.

Moszkva után hazai pályán is taroltak a magyar lányok az U16-os Európa-bajnokságon. Stollár Fanny és Gálfi Dalma azonban nem sokáig ünnepelhet, egynapos szünet után újra versenybe szállnak.

Elmaradt az Eb-győzelem utáni ünneplés. Stollár Fanny legnagyobb bánatára az U16-os teniszcsapat sikere után párostársa, Gálfi Dalma hazasietett Balatonfüredre. Fanny Amszterdamban él és teniszezik, így jól jött volna szétnézni és ünnepelni egy kicsit Pesten.

– Talán majd legközelebb – mondta Fanny, aki néhány hete Moszkvában nyert egyéniben korosztályos Eb-t – mint Temesvári Andrea 1981-ben és 82-ben, Vidáts Réka 1995-ben, Babos Tímea 2005-ben –, párosban pedig Dalmával az oldalán győzött. – Ritkán vagyok itthon, és csak egy nap pihenőt kaptam. Most inkább azért izgulok, hogy indulhassak a US Openen. A szüleim elfelejtettek időben nevezni, most csak a szabad kártyában reménykedhetek.

Apropó szülők, Fanny édesanyja ígéretes tenisze­ző volt, édesapja is szakértőnek számít. Bár Fanny jobban érzi magát, ha nincs ott, amikor játszik, nem nagyon szereti, ha megjegyzé­seket tesz. Dalma játékába is beleszól a pa­pa annál is inkább, mert az egykori középiskolai testnevelő tanár az edzője.

– Azaz már csak afféle menedzser, másodedző, mert Babos Tímea édesapjával készülök a versenyekre – mondta Dal­ma, akinek óriási lökést adott, hogy párosban döntőt játszhatott Wimbledonban. Az ilyen eredményekért érdemes vállalni a sok lemondást, például azt, hogy évente huszonhat-huszonnyolc hetet külföldön versenyez.

Mindenesetre duplán bebiztosította magát a jövőre, ha nem jön össze a teniszkarrier, cukrászatot nyithat. Legalábbis édesapja szerint Dalma olyan jó süteményeket készít, hogy hivatásos cukrász is lehetne. Igaz, éppen elég édes az élete a mostani győzelem után.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja