Sport

Megtaláltuk az ország leghülyébb nevű csapatát

S. T. R.

Létrehozva: 2014.08.04.

A Baranya megye legalacsonyabb osztályában szereplő Pityulee FC a falu polgármesterének becenevén indul a bajnokságban.

Ha nem megy csődbe, még most is Versendi SE-nek hívnák a Baranya megyei kis falu labdarúgócsapatát. Csakhogy két éve megtörtént a baj, s azóta nem volt foci a Mohácshoz közeli településen.

De már van, nem is akármilyen, legalábbis a csapatnevet illetően különleges. Pityulee FC – így nevezett a bajnokságba az új egyesület, amely a megye IV-ben indul, nagy lelkesedéssel és szerény tervekkel. – Annak is nagyon örülünk, hogy végre ismét van csapata a falunak, az eredmény egyelőre másodlagos – magyarázza a Borsnak Kárász István polgármester, a klub támogatója és elnöke. – Kizárólag helyiek alkotják az együttest, van tizenkilenc és negyvenkét éves játékosunk is.

No de honnan a furcsa csapatnév? – Öt generációra visszamenőleg van Kárász István a családunkban, valamennyinek Pityuli volt a beceneve – teszi hozzá Versend első embere. – Naná, hogy a kisfiam is Pityuli. Én most annyit változtattam, hogy két e betűvel írom.

Felvetjük a klub névadójának, nem mosolyogták-e meg a választását, ám Pityulee úr a fejét rázza, mondván, a falu népe inkább örül, hogy ismét focimeccsre mehet. Új címer nem készült, a sárga-kék-zöld szerelésű együttes mezén a falu címere lesz látható, mi több, Kárász István azt is szívesen elárulja, hogy a csapat a szponzorok által összedobott évi hat-hétszázezer forintból gazdálkodik.

Idehaza szokatlan ez a nyíltság. Ugye, mondtuk, hogy különleges klubról van szó...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja