Aktuális

Összenőttek Magyarország legszebb lányai

Sz. B.

Létrehozva: 2014.08.02.

Egységben az erő! A Magyarország szépe verseny idei dobogósait még közelebb hozta egymáshoz a győzelem. A lányok a nyereményeiken és az edző­jü­kön is megosztoznak. Már most elkezdték a felkészülést a világversenyekre.

Irigységnek semmi nyoma Magyarország legszebb három lánya között. Sőt Kulcsár Edina és udvarhölgyei majd minden idejüket együtt töltik.

Az idei szépségkirálynők közül Edina utaz­hat Londonba a Miss Worldre, Katona Gitta a Miss Intercontinentalon, míg Sydney van den Bosch a Miss Earthön képviselheti hazánkat. A lányoknak jó pár hónapjuk van még a világversenyekig, de a legjobb formájukat szeretnék hozni, ezért már bele is vetették magukat a munkába.

– Decemberben lesz a londoni Miss World, de már javában zajlik a felkészülés, a lányokkal például együtt járunk edzeni Berkes Lászlóhoz – mesélte a Borsnak Edina, aki azt is elárulta, mindössze egy pihenőnapjuk jut a hétre.

– Nem csak a kemény sportolást kezdtük el, az étrendünkre is szigorúan odafigyelünk. A tányéromból teljesen száműztem a szénhidrátot és a cukrot, sok salátát és csirkét eszem, rizst is csak délután kettőig szabad enni – árulta el szépségtippjeit a Miss World Hungary. A lányoknak számos kötelezettségnek kell eleget tenniük, rendezvényeken, partikon kell részt venniük közösen, de nem csak a munka, ami összetartja őket.

Sydney és Gitta nyaralni is együtt megy. – Első udvarhölgyként egyhetes mallorcai utazást is nyertem, amire Sydney-t viszem magammal. Nagyon jó barátnők lettünk a verseny alatt, így a szabadidőnket szívesen töltjük együtt, és a munka is jobban megy, ha barátokkal van körbevéve az ember – mondta mosolyogva Gitta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek