Aktuális

Schmitt Pál elnöki autóval jár a kolbászoshoz

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.08.01.

Ő a rendszerváltás történetének első bukott államfője, aki a politika közelében maradt ugyan, ám ma inkább már csak a sportról beszél, ha kérdezik. Lemondásakor azt ígérte, nem vesz igénybe minden juttatást. Megtartotta-e a szavát? – ennek jártunk utána.

Ami jár Schmitt Pált 2010-ben választotta meg államfőnek az Országgyűlés, 2012-ben pedig ugyanott, a Parlament épületében jelentette be tá­vozását. Az ok: kétes eredetű doktori disszertációja volt. Mi jár Schmittnek távozása után? Erről egy 2011-ben keletkezett, Schmitt államfő kézjegyével ellátott törvény rendelkezik. A forradalminak nevezhető újítás az benne, hogy akkor is minden jár, ha az elnök nem tölti ki az öt évét. Melyek ezek?

1. Elnöki tiszteletdíj (havi 1,5 millió forint). Az elmúlt négy évben ez 72 millió forintos tételt jelentett.
2. Autó, rendőrségi sofőrrel.
3. Kétfős titkári személyzet külön irodával.
4. Ingyen veheti igénybe az összes egészségügyi ellátást.

5. Állami lakás, melynek rezsijét sem neki kellene fizetnie: a törvény értelmében az ingatlan fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal látná el.
6. Ha nyugdíjat kapna, akkor a pénzbeli juttatás nettó összegét a nyugdíj havi nettó összegével csökkenteni kell.
7. Joga van az Elnök úr megszólításra.
Schmitt eleinte a lakásra is igényt tartott, erről később – mivel több ingatlan tulajdonosa – lemondott. Így a fenti listából ugrott az állami villa, és ez azóta sem változott – derül ki titkársága válaszából.

Schmitt lapunk információi szerint egy fekete Skodával jár, amit többnyire maga vezet. (Ugyanilyen autót vesz igénybe elődje, Sólyom László is.) A kocsi csomagtartóján látható a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) emblémája is, ám a MOB-nál lapunkkal közölték: Schmitt tőlük sem kocsit, sem pénzt nem kap. Az autóval gyakran látják Budapest II. kerületében, a Fény utcai piacnál, illetve egy közeli hentesboltban, ahol visszatérő vendégként kolbászozni szokott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135883_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Morawiecki: „Elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik. A szólásszabadság veszélyben van”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294311
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17102970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte