Celeb

Dühíti Tóth Verát az álterhesség

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2014.08.01.

Döbbenten állt Tóth Vera tegnap reggel az újságosbódé előtt. Az énekesnő alig hitt a szemének, hiszen az egyik hetilap állítása szerint anya lesz. Vera lapunknak cáfolta a róla szóló híreket.

Tóth Vera újra szerelmes! – adta hírül a Bors egy derűs januári reggelen, s azóta az énekesnő boldogságának kék madara egyre magasabbra száll. Ahogy arról lapunk már korábban beszámolt, Vera egy sármos fiatalember, Ádám oldalán találta meg az igaz szerelmet még tavaly ősszel, s azóta sok támadást megélt kapcsolatuk egyre erősebb és biztosabb lábakon áll. A szerelmesek közös otthonba is költöztek, és gyerekek helyett két kiskutyáról gondoskodnak.

Vera már korábban elmondta, nagyon szeretne majd nagy családot, és egy gyerek is tervben van az életében, ám még nem jött el az idő a családalapításra. Az egyik hazai hetilap azonban nem így gondolta. A Megasztár felfedezettje először alig hitt a szemének, amikor meglátta a magazin címlapját, hiszen a nagy hírről még ő maga sem tudott.

– Anya leszek? Egyszerűen szóhoz sem jutok, talán pár év múlva teherbe esek, de jelenleg egyáltalán nem erről szól Ádámmal közös életünk. Mindketten dolgozunk, én is építem a karrieremet, és még mindig ismerkedünk egymással. Hiába alkotunk egy párt közel egy éve, jelenleg még egyikünk sem áll készen arra, hogy közös szülői feladatokat lássunk el – szögezte le a Borsnak az aranytorkú énekesnő. Vera párjának, Ádámnak már van egy kisfia.

Sokan gratuláltak

Tóth Vera megdöbbenve mesélte, mennyien gratuláltak neki tegnap nem létező magzatához. – Igen kellemetlen volt, hogy amikor sorra hívogattak a barátaim, ismerôseim, magyarázkodnom kellett a nem létező terhességem miatt – mondta az énekesnő, aki a bosszantó szituáció helyett inkább a munkára koncentrál: ma este az Esterházy-kastély elôtt ad élő koncertet a Budapest Jazz Orchestrával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók