Aktuális

Tíz házat vett a hajléktalan lottómilliomos

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.07.31.

Vállalkozást indított Andraschek László. A hajléktalan lottómilliomos ingatlanbizniszbe fogott: tíz házat vásárolt, közülük négyet kiadtak, a többiben ők és családtagjaik laknak. Van egy balatonszárszói nyaralójuk is, oda járnak a nyáron egy hétköznapi Opel Vectrával.

Alig másfél hete mosolygott rá ismét valakire Fortuna: az ötös lottón elvitték a kétmilliárdos főnyereményt. A Szerencsejáték Zrt. most is titkolózik, azt sem mondhatják meg, jelentkezett-e már az illető.

Magyarországon ugyanis rejtve maradhatnak a nyertesek, ez idáig csupán egyetlen kivétel akadt: a skandináv lottón telitalálatot elérő, egykori győri hajléktalan. Andraschek László ország-világ előtt vállalta 630 milliós nyereményét.

Az összeg harmada a mos­taninak, László mégis azt mondja: annyi pénze van, amennyit egész életében nem tudna elkölteni, neki nem lesz gondja többé. Pedig nem ül a mesés vagyonán, igaz, nem is szórja két kézzel. – Még a telitalálat után vettem hárommillió forintért egy Opel Vectrát. Azóta sem cseréltem luxus­autóra, minek is tettem volna. Korábban a biciklihez szoktam, ezért a kocsiért is azzal mentem a szalonba – meséli a férfi, aki álomautó helyett ingatlanokba fekteti a pénzét, már tízet vásárolt, köztük egy irodát.

Ennek célját is megtudjuk. – Alapítottam egy kft.-t, főleg ingatlanokkal szeretnénk foglalkozni. Az eddig vásárolt házak közül négy van kiadva. A többiben a család lakik, de van egy balatonszárszói nyaralónk is. Oda járunk le a nyáron, most hétvégén is utazunk – mondja, és az is kiderül, hogy eddig méregdrága külföldi utazásokra sem költöttek. Jó nekik a Balaton is. – A nővérem Kanadában él, most meglátogatott minket. Ha hazamegy, mi is vele tartunk, így teljesül egy régi vágyam: repülőre ülhetek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor