Celeb

Itt szül Ördög Nóra több százezerért

Bors

Létrehozva: 2014.07.31.

„Szülőföldem, Szalonta, Nem szült engem szalonba” – írta Arany János. Ördög Nóra kisfia viszont szalonba születik, a műsorvezető kivételes luxust biztosító klinikán hozza világra.

Már csak néhány nap, sőt cikkünk megjelenésének idején talán csupán pár óra van addig, hogy Ördög Nóra világra hozza második gyerme­két. A trónörököst születése pillanatától kényeztetni fogják a szülei, s ez szó szerint értendő, mivel anyukája egy luxusmagánkórházban hozza majd világra.

A magánkórház recepciójára belépve halk zene fogadja az ügyfeleket, akiket a személyzet minden tagja udvariasan köszönt. A falakat a legdrágább burkolatok borítják, teljes a nyugalom. A megszokott kórházi ridegség helyett a beteg itt úgy érzi magát, mintha egy ötcsillagos szállodába érkezett volna gyógyulni.

Választani lehet egy- vagy kétágyas szoba, de még családi apartman között is, ahol a szülés után akár a kispapa és a nagy tesó is a szülő nővel aludhat a klinikán. Saját fürdőszoba természetesen minden szobához jár.
Nemcsak a szobát lehet egyéni igényeknek megfelelően kiválasztani, hanem a szülés módját is.

Az anyuka eldöntheti, hogy alternatív vagy hagyományos módon kíván-e vajúdni. Lehetőség van a kicsit vajúdókádban is világra hozni, de tudnak biztosítani aromaterápiát és zenét is. A szülőszoba mellett található egy jól felszerelt műtő is, így ha császárra kerülne a sor, karnyújtásnyira van a segítség. A szülő nőt szülésznő, orvos és aneszteziológus is várja. Az ellátás a la carte, vagyis mindenki étlapról választhat ételt.

A különleges luxusnak persze magas ára van: a természetes szülés közel hatszázezer forint, de ha már érzéstelenítést is kér a kismama, akkor további 130 ezret kell fizetni. Ha császármetszésre van szükség, az összeg megközelítheti a 900 ezret, a terhesgondozás kilenc hónapja alatt pedig közel 500 ezer forintot kell kifizetnie a gyermeket váró párnak.

A kórházból történô hazamenetelt követő második napon a szülésznő és egy védőnő is felkeresi a családot, ezzel is segítve a kicsi otthoni ellátását.

Elszaladt a kilenc hónap

Még a szülés előtti utolsó pillanatokban is blogolt Ördög Nóra, aki a kisfelfedezo.hu-n osztotta meg gondolatait a véghajráról. A műsorvezető leírta, hogy első várandósságával ellentétben a kisfiú esetében alig volt ideje lelkileg is ráhangolód­ni a babára, mivel rendkívül pörgősen telt az elmúlt kilenc hónap. Nóri sokat dolgozott, és persze a kis Mici körüli teendőket is ellátta ez idô alatt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt