Sport

Így néz majd ki az új, 68 ezres Puskás-stadion

Bors

Létrehozva: 2014.07.31.

Bemutatták az új Puskás-stadion látványterveit. A létesítmény a világon is egyedülálló eljárással épül meg. A multifunkcionális stadion 68 ezer néző befogadására alkalmas.

Több mint stadion - ez az új létesítmény mottója. Az új Puskás Ferenc Stadion ugyanis multifunkcionális lesz, a legrangosabb nemzetközi futball-mérkőzések mellett a legjobb magyar sportolók és utánpótláskorú fiatalok felkészülését is biztosítja majd világszínvonalú körülények között. Sőt, kulturális eseményeknek, nemzetközi nagykoncerteknek is vendégül lát a tervek szerint, ilyenkor 80 ezer rajongó befogadására lesz alkalmas.

Az új aréna funkciói között szerepel egy 180 szobás szálloda, konferencia-központ, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma-futópálya, konditerem és még egy saját rendőrőrs is lesz benne. A létesítményt a jelenlegi stadionban alakítják ki, így az épület a világon is egyedülálló lesz. A kiviteli tervek 2014 végére készülnek el, jövőre írják ki a közbeszerzési pályázatokat, 2015-ben pedig el is kezdődik az építkezés. Az új stadion 2018-ra készülhet el.

A Nemzeti Olimpiai Központ 38 hektáros területén a tornászok, a vívók, az asztaliteniszezők, az öttusázók, a dzsúdósok, a birkózók, az úszók, a vízilabdázók és az atléták is megtalálják majd a helyüket, akiknek nemzetközi versenyekre alkalmas létesítményeik lesznek. A Millenáris Velodromot felújítják, a Gerevich Aladár Sportcsarnokot is fejlesztik, valamint úszó- és vízilabda-központot is terveznek a területre.

További képeket itt tekinthet meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja