Aktuális

Durva: gigászi szörnyet talált a zuhanyzójában

Bors

Létrehozva: 2014.08.02.

Kis híján megállt az ütő Kalpesh Patelben, amikor a saját házában elment zuhanyozni. Egy másfél méteres krokodil várta a fehér csempék között.

Egy csótányra még csak-csak fel van készülve az ember, amikor belép egy indiai fürdőszobába, még egy kis koszt is el tud nézni, de ha egy csaknem akkora krokodil néz vele farkasszemet, mint ő maga, akkor már sejthető, hogy valami nincs rendjén – számolt be a nem mindennapi sztoriról a Mirror.

Ez történt Kalpesh Patellel is. A 41 éves indiai férfi fürdőköpenyben sétált be a fürdőszobájába, ahol már várt rá a hatalmas hüllő. – Először azt hittem, hogy döglött, egy hosszú percig ugyanis csak néztünk egymásra. Aztán pislogott egyet, mire én hanyatt-homlok rohantam kifelé a fürdőből, hangosan becsapva magam mögött az ajtót – mesélte hihetetlen történetét Kalpesh. Összetrombitálta a családját, majd szomszédait is, de elsőre senki sem hitt neki.

A biztonság kedvéért azért értesítették a hatóságokat is, akik ki is szálltak és egy ketrecbe tették a krokodilt. Ekkor készítettek róla fotót is, hogy legyen bizonyíték a döbbenetes sztorira. Az állatot végül egy közeli tóhoz vitték, ahol szabadon engedték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot