Celeb

Ezt eddig biztosan nem tudta Fésűs Nellyről

D. Kata

Létrehozva: 2014.07.31.

A színésznő eredeti neve olyan hosszú, hogy kimondani sem lehet egy levegővel, megjegyezni meg pláne.

Ki hinné, hogy Fésűs Nelly eredeti neve Gróf Alsó és Felső Kubinyi Nagyolaszi Kubinyi Fésűs Nelly? Erről a színésznő az FLPTV-ben nyilatkozott, s a Borsnak is megerősítette: – Anyai ágon nemesi család sarja vagyok. Családom története több évszázadra vezethető vissza. Egy megyénk is volt anno. A birtokból nem maradt ránk nagyon semmi, az anyukám már nem volt nemes, neki már dolgoznia kellett, viszont nagymamám igazi úrhölgy képében él bennem – emlékezett vissza a színésznő.

– A nagyszüleim tanítottak meg, könyvvel a hónom alatt, szépen enni, kihúzni magam járás közben – nosztalgiázott Nelly. – Mindig emlékezem a szavaikra: „Egy úri hölgy soha nem szotyizhat!” S én eszerint éltem, élek most is, talán emiatt vagyok a pályán.

Nelly „grófkisasszony énjét” lánya is örökölte, aki már tizenegy éves. – Már úgy vonul a magas sarkúban, mint egy divatmodell! – áradozott a Bors újságírójának Nelly, aki októberre várja születendő kislányát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók