Celeb

Geszti milliókat szakít Vajnától

Bors

Létrehozva: 2014.07.30.

A Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott filmek reklámozásában vesz részt Geszti Péter, de maga is kapott pénzt egy mozi elkészítésére. Az NKA-tól egy musical szövegeinek megírására nyert jelentős összeget.

Négy évig volt az X-Faktor mentora Geszti Péter, majd az utolsó széria után bejelentette: többé nem vállalja a feladatot. Távozása után a nyilvánosságtól is visszavonult, interjút csak a ritkán ad, de korábban azt mondta, az X-Faktor túl sok időt vett el a csa­ládjától.

Az élet azonban nem állt meg, s az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Geszti nem csak kiváló rapper, hanem rutinos marketinges is – nem csoda, hogy a tévézés után ehhez tért vissza. Fizetése egy részét pedig már egyenesen a magyar államtól kapja. Információnk szerint a Magyar Nemzeti Filmalap marketingeseként dolgozik évi hatmillióért, a Folyékony arany című, készülő film producereként pedig pályázaton is nyert hét és fél millió forintot. Információinkat a szervezetnél megerősítették, igaz, arra nem emlékeznek, hogy Geszti pályázaton is nyert, a neten azonban fellelhető ez az adat.

– A Geszti Péter által képviselt gazdasági társasággal állunk szerződéses jogviszonyban. A szerződés alapján a személyesen közreműködő fél Geszti Péter, akit megbízási szerződés keretében a filmalap által támogatott alkotások forgalmazásához kapcsolódó reklám-, marketingkampányok és a vonatkozó kommunikáció előkészítésében való részvételre alkalmazunk, valamint a támogatott filmalkotások videoanyagai összeállításának kreatív felügyeletére. A megbízási szerződés határozott idejű: január 6-tól december 31-ig tart – tudatta a filmalap sajtóosztálya.

A levélből arra is lehet következtetni: ha Gesztinek a Vajna kormánybiztosi felügyelete alatt álló szervezet azért fizet, hogy a támogatott filmeket reklámozza, akkor saját filmjét (is) fogja promotálni…

Ám nem csak ebből a szempontból volt eredményes a pályázatírás idén a marketinges-producer-szö­veg­író számára: a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma további 800 ezer forintot ítélt neki A Pál utcai fiúk című regény alapján készülő musical dalszövegeinek megírására. A Molnár Ferenc-regény egyébként annyira Geszti élete részévé vált, hogy 2005-ben az azonos című tévéfilm forgatókönyvírója is ő volt.

 

Nem sok, de nem is kevés

A filmalap az utóbbi idők legsikeresebb, cannes-i fesztiváldíjas magyar filmjét, a Fehér Isten gyártását 280 millió forinttal támogatta. Mundruczó Kornél alkotása a Proton Cinema produkciójában készült. De például a Kis Szabó Márk forgatókönyvíró jegyezte Haramiák című film megvalósítására csak hárommilliót kaptak az alkotók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083974_auto_resized.png
origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090305_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel