Aktuális

Tünde nem hagyja: harcol a börtönbabáért

P. Gál Judit

Létrehozva: 2014.07.29.

Petíciót írt a kecskeméti börtönben élő tíz hónapos baba ügyében a büntetés-végrehajtás országos parancsnokához és a köztársasági elnökhöz Palásti Tünde. A dúlaként dolgozó asszony mozgalmat indít, hogy szeptemberben a kislányt ne szakítsák el az édesanyjától.

Megrázott, amikor olvastam a riportot Csörsz Erikáról és a kislányáról. Az, hogy a tíz hónapos baba a körülményekhez képest boldogan él az édesanyjával a kecskeméti börtönben, és ennek egyik pillanatról a másikra vége szakadhat. Tudom, ez visszafordíthatatlan traumát okozhat a gyereknek – nyilatkozta a Borsnak Palásti Tünde, aki dúlaként, egyfajta lelki segítőként maga is kisbabákkal és kismamákkal foglalkozik.

Saját sorsa is befo­lyásolta abban, hogy szót emeljen Erikáékért. Ő mindössze hathetesen bölcsődébe került. Az, hogy egész kicsi korától idegenekkel volt, kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne.

Egy hete írtunk Csörsz Erikáról, akit két és fél évre ítéltek rablásért. Kedvezménnyel is csak négy hónappal azután szabadulhat, hogy kislánya betölti az első életévét. Az anyát ekkor a lakóhelyéhez közeli börtönbe viszik, a kislány pedig a messze élő édesapához kerül, akivel nem is lehetett eddig napi kapcsolata.

– Laura számára az édesanyja az egyetlen biztos pont születése óta – folytatta Palásti Tünde. – Azt gondolom, nem nagy kérés, hogy engedélyezzék: a baba az édesanyjával maradhasson mindaddig, amíg Erika nem szabadul. Emberi léptékkel a négy hónap semmi, de a kislánynak az egész életét alapvetően meghatározza – tette hozzá az asszony.

Megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, ahol csak az ide vonatkozó törvény szövegét idézték: „ha a szülésre a szabadságvesztés végrehajtása alatt kerül sor, és az együttes elhelyezést kizáró ok nem áll fenn, a gyermeket egyéves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni”.

Vagyis az egy éven túli együttes elhelyezést nem tiltja a jogszabály. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka saját hatáskörben engedélyezheti, hogy az édesanya a szabadulásáig együtt maradhasson a kislányával. Áder János köztársasági elnöknek pedig jogában áll végrehajtási kegyelmet gyakorolni, ebben az esetben a kismama szabadulhatna korábban.

Mit tett az anya?

Csörsz Erika 2010-ben vissza akarta kapni tizenkétezer forintját, amivel egy fiú tartozott neki. Ehhez a barátai segítségét kérte. Az addig büntetlen lány három ismerőse keményen megverte a fiút, a hitelkártyáját is elvették. Erika nem vett részt a bántalmazásban, de nem is tett ellene, ezért ítélték el.

Fél évvel azelőtt, hogy be kellett vonulnia a börtönbe, szerelmes lett, majd állapotos. Norbi vállalta az apaságot, de nehezen gondoskodna munka mellett a kislányról. Ő a hivatalos gondviselője, neki adják ki a kislányt, ha nem maradhat az édesanyja mellett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor