Celeb

Szerelme szeme láttára halt meg a dzsesszdobos

A. T., GJ

Létrehozva: 2014.07.29.

Saját zenésztársai ültek abban a kisbuszban, ami halálra gázolta Mohay András dzsesszdobost szombat éjjel. A zenekar tagjai szerint rosszak voltak a látási viszonyok, a sofőr nem vette észre Andrásék álló kocsiját a pályán, és belerohant egy másik személyautóval együtt.

Lapunk tegnapi számában beszámolt a megrázó balesetről, amelyben Mohay András, a Budapest Jazz Orchestra dobosa életét vesztette, és a zenekar további négy tag­ja megsérült. A baleset pontos körülményei még mindig nem tisztázottak, annyi bizonyos: először egy Opel csapódott a szalagkorlátnak, sofőrje egy rókát akart kikerülni.

Andrásék neki segítettek, a leállósávban parkoltak le. Elértük Schreck Ferencet, a zenekar harsonását, ő a második kisbuszban utazott, a tragédia után néhány perccel ért a helyszínre.

– Két kocsival és két kisbusszal tartottunk hazafelé a debreceni koncertről. A korábbi hírekkel ellentétben nem kon­vojban utaztunk – szögezte le.

– Andrásék előtt állt keresztbe fordulva a kivilágítatlan kocsi, s megálltak megnézni, mi történt vele. Valószínűleg a rossz látási viszonyok miatt a zenésztár­saimmal közlekedő kisbusz sofőrje nem látta őket és beléjük rohant. Mi a másik kisbusszal később értünk oda, akkor már láttuk, nagy baj van.

Ezt követően még egy személyautó is összeütközött a zenekari tagokkal. Úgy tudjuk, az utolsóként érkező kisbuszban ült András barátnője, aki a baleset láttán sokkot kapott. A sérülteket az egri kórházba szállították, közülük már csak egy zenészt tartottak bent, a többiek a körülményekhez képest jobban vannak. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit, többet nem kívántak nyilatkozni.

Tóth Vera: páratlan tehetség volt

Tóth Vera is gyászolja Mohay Andrást, aki számos koncertjét tette felejthetetlenné különleges játékával.

Az énekesnő a közösségi oldalán többek között így búcsúzott zenésztársától: „Köszönöm, hogy egy páratlan tehetségű és szerénységű jazz dobost ismerhettem meg személyedben! Kevesebb lett a világ, nagyon mély fájdalommal és még egyelőre háborgó szívvel veszek Tőled örök búcsút, kívánok jó utat és sok égi muzsikaszót a túlvilági életedhez! Megtanítottál még jobban értékelni, amim van, és mindig nagyon hálás leszek Neked ezért. Nyugodj békében!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531913
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”