Celeb

Isten éltesse: Bálint gazda 95 éves!

A. T.

Létrehozva: 2014.07.29.

Minden felhajtást mellőzve, szerettei gyűrűjében ünnepelte tegnap kilencvenötödik születésnapját Bálint gazda, aki még mindig aktívan dolgozik. Azt mondja, ha újrakezdhetné az életét, akkor is mindent úgy csinálna, ahogy eddig.

Az ország leghíresebb és legnépszerűbb kertészmérnöke, Bálint György immár hatvanöt éve látja el jó tanácsokkal a természetet kedvelőket, akik ezt megköszönvén elhalmozták őt jókívánságaikkal. A mobiltelefonja egész nap csörgött, ő pedig alig győzte a hívásokat fogadni.

– Békességben üldögélek itthon a fotelemben a teraszon, és olvasgatok. Addig érdemes élni, amíg dolgozhatok. Szerencsére még most is sokan keresnek – mesélte munkatársunknak Bálint gazda, mikor telefonon köszöntöttük születése napjának reggelén. – Elégedett ember vagyok, és szerencsére szellemileg is friss még. Alap­jaiban mindent ugyanígy csinálnék, ha újrakezdhetném. Volt ugyan sok hullámhegy és -völgy az életemben, de nem bánom.

Bálint gazda a mai napig rengeteg cikkben és előadáson adja át évtizedes tapasztalatait. ­Elmondása szerint mindennap dolgozik egy keveset, a tegnapi napot azonban igyekezett pihenéssel tölteni.

– A feleségemmel délben elmegyünk egy étterembe, és nyugodtan megebédelünk. Nem szeretem a nagy ünnepségeket. Az apám mindig azt mondta, ne az ünnepnapokat ünnepeljük, hanem a hétköznapokat. Ilyenkor pihenni kell, erőt gyűjteni. A családom viszont szombaton egy pohár pezsgővel megköszöntött. Ott volt a fiam, az unokáim és a dédunokáim – mesélte szerényen Bálint gazda, aki 2011 óta dupla szülinapot ünnepel, miután szerencsésen felgyógyult egy súlyos balesetből, mikor is elütötte őt egy autó.

– Kicsit nehezebben mozgok ugyan, de nincs okom panaszra. Az én koromban már a felsőbb hatalmak döntenek a sorsomról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók