Aktuális

Olcsó, és összehozza az embereket a telekocsi

Huszti Zoltán, Balajti Péter

Létrehozva: 2014.07.28.

Új lendületet adott a világháló a telekocsikázásnak. Az autós spórol a benzinen és az autópályadíjon, az utas az utazáson, ha jó a társaság, az pedig hab a tortán. A közösségi autózás népszerűsége az egyik legnagyobb szolgáltató adatai szerint egy év alatt megháromszorozódott.

Átlagosan 11–13 forintba kerül a telekocsival való közlekedés kilométerenként, így nem meglepő, hogy a menetrendek böngészése helyett egyre többen kattintanak a közösségi autózást hirdető internetes portálokra. Az egyik legnagyobb magyar oldal társalapítója azt mondja, júniusban annyian éltek a lehetőséggel, mint tavaly egész nyáron.

– A hetvenes–nyolcvanas években még csak a Petőfi rádióban létezett a telekocsi szolgáltatás, ahova olyan autósok telefonáltak be, akik egyik városból a másikba mentek, s volt szabad helyük. Ma ez az interneten gyakorlatilag minden percben, hatalmas keres-kínál adatbázis formájában érhető el – mondja Gyürüs Máté, a hét éve működő Oszkár telekocsi portál társalapítója.

A programozó fiatalember egyetemistaként Szombathelyről a fővárosba vonatozgatva gondolt egy nagyot iskolatársával, Prácser Attilával, s megalkottak egy díjmentesen használható telekocsi-közvetítő honlapot.

– Kezdetben csak a kortársaink használták a rendszert, ma már életkorban és úti célban is széles a skála. Magyarországról az Egyesült Királyságba és Por­tugáliába is utaztak már a ­felhasználók, átlagéletkoruk harminc feletti. Amióta van autóm, sofőrként telekocsizom, így a közvetlen tapasztalataimat is a rendszer fejlesztésére tudom fordítani – árulja el Máté, aki az egyik útja után kis­ál­lat-szál­lí­tási lehetőséget is aktivált.

– Autós és utas részéről is fontos a biztonság és a megbízhatóság. A használathoz regisztráció szükséges, a felek minden út során értékelik egymást, a rendszer pedig vezeti a megtett kilométerszámot és az autó paramétereit is. Arra is van lehetőség, hogy a női utas női pilóták közül választhasson.

A többség a kedvező utazási ár mellett a jó társaságot hangsúlyozza. Az évek során a sofőrök kevesebb mint egy százalékára érkezett panasz, s egyetlen rendőrségi ügyünk sem volt. Sőt a visszajelzések alapján több barátság és szerelem, mi több, gyerek is született a telekocsis utakon – meséli.

Sóvágó Ágnes régi motoros, a telekocsi mindkét oldalán helyet foglalt már.

– Jellemzően utas vagyok, mintegy nyolcvanszor tettem már meg így a Miskolc–Budapest útvonalat. Ez intercityvel 4080 forint lenne, így fél pénzből megúszom. A 64 éves édesanyámnak és a 22 éves fiamnak is bejött ez a közlekedési forma – magyarázza az anyuka, aki a megbízhatóságra és a pontosságra a legérzékenyebb.

– Sosem ért még atrocitás, s kifejezetten jó ismeretségeket lehet kötni. Olyan em­be­rek­kel találkozom, akikkel az életben nem hozna össze egyébként a sors – hangsúlyozza az előnyöket.

Lovas Viktor szintén ült már a kormánynál és az anyósülésen egyaránt.

– Debrecenből költöztem Budapestre, de a hétvégén mindig ingáztam. Egy ismerősöm vetette fel, miért nem élek ezzel a lehetőséggel, 2500 forintból megúsznám. Sok jó autóval utaztam már így, és sok jó fej embert szállítottam magam is. Eleinte négy utast vittem, de hárommal kényelmesebb ilyen hosszú úton. Egyszer filmesztéták voltak az utasaim, és nagyon élveztem a beszélgeté­süket.

Előfordul, hogy valaki nem utazni akar, csak egy tárgyat vagy gyógyszert szeretne S. O. S. eljuttatni valahová. Az értékelés mindkét részről nagyon fontos, mert ki lehet szűrni a megbízhatatlan utast és sofőrt. Tetszik az a szabály is, hogy egy órán belül még lehet foglalni, de lemondani már nem – teszi hozzá.

Bár a többség kizárólag belföldön él a telekocsi-lehetőséggel, Kerekes Zsuzsanna Németországba is utazott már így.

– Nagyszerű út volt, ráadásul háztól házig vittek. Mindezt költségkímélő módon, rugalmas indulással tehettem meg. Ha az ember előre megnézi az autósok értékelését, és képes legyőzni az attól való aggodalmát, hogy egy idegen kocsijába ül, akkor nem érheti kellemetlen meglepetés. Én mindig pontos vagyok, és ez jellemző a sofőrökre is. Telefonon értesítenek, ha késnek. Két év alatt 20-30-szor utaztam már így, és sosem csalódtam.

Hegedűs Gábor mindennap megteszi a Miskolc–Budapest útvonalat, de mivel drágának tartotta a vonatot, saját autójával telekocsizik.

– 1900 forintért fuvarozok, s bár anyagi haszon nincs rajta, az üzemanyagköltség kevesebb. Közel félezer értékelést kaptam már, abból csak egy negatív, az is félreértés miatt – magyarázza. – Eddig még mindenkit elvittem, volt, akit tízszer is. Azzal sincs gondom, ha valaki a kiskutyáját is hozza. Egyszer még leguánt is szállítottam – mosolyog.

Marosi Attila két hónapja telekocsizik Szegedről Budapestre és vissza a hétszemélyes járművével. Jó és rossz tapasztalatairól egyaránt mesél.

– A nők bátrabbak, ők veszik jobban igénybe a szolgáltatást. Elsősorban a párjukhoz utaz­nak, de rengeteg az ügyintéző is. Én egy hónapra előre felteszem az útjaimat, hogy lehessen velem tervezni, de sokan csak aznap jelentkeznek be. Sajnos olyan is akad, aki nem jön el, s még csak le sem mondja az utazást. Ellenben a sofőrt azonnal törlik a rendszerből, ha hat órán belül visszamondja az utat.

Egy rossz utas hosszú időre képes elrontani a kedvemet, de inkább a jókra emlékszem. Volt már, hogy véletlenül rokonok jöttek össze nálam a kocsiban. Sokszor kötődnek barátságok is, és előfordult, hogy egy fiú és egy lány tőlem kiszállva, bár nem így tervezték, együtt mentek tovább – meséli.


Előnyök:

  • költséghatékony
  • rugalmas
  • megbízható
  • kényelmes
  • csomag- és állatszállításra is alkalmas
  • társasági

Nehézségek:

  • internet hiánya
  • bizalmatlanság
  • lerobbanástól való félelem
  • rutintalan sofőr miatti aggodalom
  • magánykedvelő személyiség
  • a sofőr felel az utasokért 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten