Így találta meg élete nagy szerelmét Madár Vera

A magánéletében könnyen talált önre a szerelem?

Nem vagyok egy túl szerelmes típus. Mivel van egy gyermeki énem, későn érő típus vagyok, így mindig is tudtam, hogy nem leszek húszéves, amikor megtalálom az igazit. Ugyanakkor sok mindenben mindig is érettebb voltam a kortársaimnál, így hittem abban, hogy valaki valahol rám vár. S immáron valóban hét éve, hogy megtaláltam a szerelmemet, Richárd már öt éve a férjem is. Tudtam, hogy nincsenek véletlenek, ez egy sorsszerű találkozás volt, szinte már filmbe illő. Minden tekintetben szép és romantikus.

Milyen volt ez a sorsszerű találkozás?

A TV2 Gazdag Tibor kollégámmal elküldött egy repülőnapi rendezvényre még 2007-ben. Iszonyatosan rettegek a repüléstől, de nem akartam megfutamodni a feladat elől, így elmentem a családom kíséretében a repülőnapra. A kocsiban majdnem sírtam anyunak, hogy nem akarok menni. A helyszínen Tibor is és én is kaptunk egy-egy ultrakönnyű gépet egy pilótával, és fel kellett szállnunk.

Az én pilótám nem más volt, mint Richárd. Már akkor is tekintettel volt rám – bár egy csatajelenetet kellett volna a két gépnek előadnia, velem nem csinálta meg azokat a kunsztokat, amiket a másik pilóta Tiborral, lassabban vezetett, sőt félúton ki is váltunk az előadásból. Amikor kiszálltunk a gépből, és elkezdtünk beszélgetni, hirtelen megállt az idő. Hosszú percekig csak néztük egymást, amit a rokonok, barátok már messziről észrevettek, meg is jegyezték neki is, nekem is később. Richárd jelenléte teljesen belém égett.

Érdekes egyébként, hogy a kapcsolatunk legelső pillanatától dokumentálva volt az életünk, hiszen a sajtó is jelen volt akkor, amikor egyáltalán először megpillantottam a későbbi férjemet. A felvételeket fel is használtuk az esküvői videónk készítésénél.

Mi történt a megismerkedést követően? Hogyan vették fel a kapcsolatot?

Számomra is hihetetlen volt, de a párom aznap nem kérte el a számomat, és névjegykártyát sem adott. Ezt akkor furcsálltam is, és ­kíváncsian vártam, hogy lesz-e folytatás. Tudtam, hogy sokféle módon megtalálhat: a közösségi oldalamon és a főszervezőknél is, de mégis izgultam, hogy egyáltalán megteszi-e. Másnap a közösségi oldalon írt először. Már az is olyan „richárdos” volt: frappáns, férfias és elegáns, egyáltalán nem tolakodó. A levél nagyon tetszett, de a számomat nem adtam meg rögtön.

Feladatok elé állítottam. Azt találtam ki, hogy ki kell nyomoznia a mobilom számát – különböző évszámok közé rejtettem. Úgy gondoltam, feladtam neki a leckét, de ő öt perc alatt megoldotta a rejtvényt, így már küldte is az SMS-t. Kérdezte, hogy fel­hív­hat-e. Na, az a beszélgetés három órán keresztül tartott, majd megbeszéltük az első randevút. A Margitszigeten találkoztunk, ahol mindketten tiniként voltunk utoljára, és pontosan úgy is viselkedtünk egymással is. Amikor átkarolt a padon ülve, azt mondta, olyan, mintha már ezer éve így ülnénk, és én is így éreztem.

Mi következett az első sikeres randevú után?

Egy-két hónap elteltével is minden klassz és kerek volt, de ezt mégsem hittük el. Egyszerűen nem értettük, hogy lehet valami ennyire tökéletes, kerestük a hibát, de az nem jött. Így nyár végére már együtt jelentünk meg a nyilvánosság előtt. 2008-ban, amikor már egy éve együtt voltunk, Richárd teljes titokban leszervezett egy meglepetésutazást. Nekem persze semmit nem mondott, csak annyit, hogy pakoljak össze pár napra. Az őrületbe kergetett a titkos szervezkedésével, nem akartam belenyugodni abba, hogy nem tudok semmit. Addig piszkáltam, amíg a végén azt mondta, hogy ha folytatom, nem visz sehova, ezért ­inkább csendben követtem az utasításait. ­

Lementünk vidékre, ahol egyik nap hajnalban ébresztett, hogy három órám van összecsomagolni. Összeszedelőzködtem, és a bécsi reptérre mentünk, ahol már azért annyit le tudtam szűrni, hogy Párizs az úti célunk. Mivel ez a szerelem városa, megfordult a fejemben, mi van, ha itt megkéri a kezemet. Aztán már öt napja a városban voltunk, és még mindig semmi nem történt, én meg már tűkön ültem. Elvitt vacsorázni Párizs egyik legszebb éttermébe, ahol egy pillanatra, az ablakban tükröződve látni véltem azt a bűvös dobozt a kezében, amiben a gyűrű lehetett. De egy pillanat alatt a doboz el is tűnt a kezéből, nem értettem, mi történik.

Teljesen ki voltam borulva, nem bírtam ezt az idegtépő várakozást. A szállodai szobánkban aztán térdre ereszkedett előttem, s feltette a nagy kérdést. Idővel elmondta, hogy eredetileg valóban az étteremben tervezte a lánykérést, de meggondolta magát, mivel sokan voltunk ott, nem akarta ezt az életünknek fontos eseményét közszemlére tenni. Úgy gondolta, hogy ez csak a mi tökéletes pillanatunk legyen, és igaza is volt. 2009. szeptember 26-án összeházasodtunk.

Nem is szoktak soha vitatkozni?

Elég szétszórt és rendetlen vagyok, míg Richárd katonaként végtelenül precíz és rendezett. Az autóink például belülről egymás szöges ellentétei, s a férjem ha néhanapján belenéz a kocsimba, elájul a látványtól. Igazi nőként azzal is eléggé fel tudom húzni, amikor egy rendezvényre, esti partira készülünk, és nem tudok választani a ruháim között.

Szerencsére tényleg csak kisebb vitáink ­szoktak lenni, ami főleg abból adódik, hogy ő tipikus férfi, én pedig tipikus nő vagyok. ­Viszont ami igazán összekovácsolt minket, az, amilyen támaszom volt a férjem például akkor, amikor elveszítettem az édesapámat. Richárd egyébként sok szempontból olyan, mint az édesapám volt, szerették is egymást nagyon.

Ha ilyen nagy az összhang, és ilyen rég együtt vannak, evidens a kérdés, hogy miért maradt el eddig a gyermekvállalás.

A férjem közel tíz évvel idősebb, ő már készen áll a feladatra. Csak rajtam múlik, hogy mikor érzem magamat is késznek, de úgy gondolom, szükségem van még némi időre. Ameddig csak lehet, halasztom. Szerintem vagy nagyon fiatalon jó szülni, vagy kitolni addig az életkorig, amikor már nagyon éretten, de még egészségesen tudod vállalni a babát. Nekem még össze kell kapnom magam erre a feladatra, vannak terveim a karrieremmel kapcsolatban, amihez nem passzol a nagy pocak vagy egy gyerek, de idővel mindenképpen szeretnék babát.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!