Aktuális

Fájó gerince miatt termelt kábítószert a zalai nyugdíjas

S. D.

Létrehozva: 2014.07.28.

Kétszáz tő kannabiszt találtak a rendőrök a 69 éves zalakarosi K. Gyula garázsában. A férfi azt állította: gerincfájdalmait akarta a marihuánával enyhíteni. Szabadlábon védekezhet.

Gerincfájdalmai miatt vágott bele marihuánatermesztésbe a zalakarosi K. Gyula. Legalábbis ezt mondta. A 69 éves férfi learatni már nem tudta a terményt: a rendőrök lekapcsolták.

– A zalai nyomozók a férfi garázsában közel kétszáz tő kannabiszt találtak. A kifejlett növényeket, palántákat, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket lefoglalták – tájékoztatta lapunkat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. K. Gyula rendőrségi kihallgatásán az őt faggató nyomozótiszteknek elmondta: kora tavasszal vásárolt pár ezer forintért öt darab magot egy „lomizással” foglalkozó embertől. A magvakat elültette, majd a tévében nézett műsorok alapján gondozta.

– A rendőrség K. Gyulát őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását, de az ügyészség nem látta megalapozottnak a kényszerintézkedés alkalmazását, így a gyanúsított szabadlábon védekezhet – tudtuk meg Nagy Edina századostól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.

K. Gyula a rendőröknek elmondta: úgy hallotta, hogy a kannabisznak fájdalomcsillapító és nyugtató hatása van, ezért szerette volna kipróbálni a növényt szörnyű kínjaira. Ezeket most tetézi, hogy jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt eljárás indult ellene.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói