Aktuális

Michael Jackson gyilkosa ölte meg a tinilányt

Bors

Létrehozva: 2014.07.26.

Csak 15 évet élt az a szőke kamaszlány, akinek a halálához sorozatos orvosi hibák vezettek. Más mulasztások mellett ugyanazt a szert adták neki, amely megölte Michael Jacksont, és a lány számára is végzetesnek bizonyult.

A Propofol nevű szer okozhatta a 15 éves Amie Miller halálát, a veszélyes kórházi altatószert annak ellenére adták be neki az orvosok, hogy annak használata 18 éves kor alatt kifejezetten ellenjavallt. Emlékezetes, hogy ugyanez a műtéteknél használt altató ölte meg Michael Jacksont - a popsztár otthon, a háziorvosa közreműködésével használta a veszélyes szert álmatlanság ellen, az orvost, Conrad Murray-t börtönbe is csukták miatta.

A brit tinilány súlyos fejfájással küzdött, és amikor hányni kezdett és görcsrohamai lettek, kétségbeesett szülei a Basildon kórházba rohantak vele. Ott viszont néhány nap múlva meghalt, mint a későbbi vizsgálat bebizonyította, a tragédiát orvosi mulasztások sorozata okozta.

A kislány eleve felnőtt kórterembe került, mert a gyermekosztályon nem volt hely. Az orvosok nem vizsgálták meg rendesen, egyikük elmondása szerint azért, mert "úgy tűnt, hogy már javul az állapota." Nem ellenőrizték a pupilláját, sem azt, hogy egyáltalán ki tudja-e nyitni a szemét, holott akkor azonnal észrevették volna, milyen nagy a baj - Amie-nek ugyanis végzetes duzzanat keletkezett az agyában, amelyet valamilyen fertőzés okozhatott. A tinilányt kezdettől félrekezelték, és elmulasztották elvégezni a tünetei alapján szükséges neurológiai vizsgálatokat, valamint MRI-felvételt sem készítettek. 

A tetejébe csak felnőttek számára engedélyezett Propofolt adtak neki, ami súlyosbította és végzetessé tette az állapotát. 

A tragédia öt éve történt, de a szülők még mindig nem tudták feldolgozni a gyászukat, többek között azért, mert évekig nem kaptak választ a kérdéseikre. Most végre befejeződött a bírósági tárgyalás, amely megállapította az orvosi mulasztásokat, a szülők pedig kártérítési pert indítanak.

"Ez a felelőtlen kórház pokollá tette az életünket, minden alkalmat elmulasztottak, amikor megmenthették volna a lányunk életét. Mindnyájan poszttraumás stressztől szenvedünk, Amie testvérei pedig azóta sem hajlandók orvoshoz menni, mert rettegnek tőlük - mondta el a Daily Mailnek az anya. - Külön fájdalmas, hogy a lányunk orvosnak készült. Egykori osztálytársai már elmúltak húszévesek, és egyetemre járnak, nekünk pedig örökre ezzel a fájdalommal kell együttélnünk."   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607813
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban