Celeb

Hihetetlen: kedvezményt kért nászútjára Klapka

O. Zs.

Létrehozva: 2014.07.26.

Milliárdos vagyonából Klapka György és újdonsült felesége akár egy egyéves világkörüli utazáson is tölthette volna a mézesheteit, de végül beérték egy siófoki szálloda szolgáltatásaival.

A 86 éves Klapka György annyiszor körbejárta már a világot, hogy ma már egyáltalán nem szeret utazni. De mivel mégiscsak a saját nászútjáról volt szó, így imádott Marikája miatt belement az üdülésbe.

– A kutatótudós nagylányom Németországban él a két gyönyörű unokámmal. Az ő vágyuk meg az volt, hogy tengerparton nyaralhassanak. Ekkora kisgyerekeknek még a Balaton olyan óriási, mint a tenger, így ők is odajöttek. Szép helyen laktunk, meg hamar odaértünk, nem kellett sokáig az autóban szenvedni. Európa összes országában megfordultam, valamint voltam Amerikában, Ázsiában – magyarázta Klapka.

A vállalkozó azt is elárulta, hogy jóban van az egyik nagy nevű balatoni szállodalánccal, tagja a klubjuknak is, így elég nagy kedvezményt kaptak a nyaralás árából.

Rengeteget aludtam, játszottam a gyerekekkel, meg persze naponta háromszor felhívtam az üzletet, négyszer pedig a dióst. Nem tudok anélkül élni, hogy ne értesítsenek arról, hogy mi folyik otthon – vallotta be a frissen nősült milliárdos, aki azt is elismerte, hogy a házasságkötés után sem változott az élete. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467112
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467112
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók