Aktuális

Iszonyú: anyákat akart elvéreztetni a szülésznő

Bors

Létrehozva: 2014.07.25.

Négy, császármetszéssel szülő nőt is meg akart gyilkolni egy bába a müncheni klinikán. Vérhígító heparint tett az infúziójukba, hogy biztosan elvérezzenek.

A 33 éves Regina K. eredetileg arra esküdött fel, hogy új életeket segítsen a világra. Ehelyett úgy tűnik: életeket akart kioltani. A müncheni ügyészség legalábbis azzal gyanúsítja, hogy a großhaderni városrészben található egyetemi klinikai szülészeten titokban vérhígító szert adott anyáknak a császármetszés előtt. Négyszeres gyilkossági kísérlettel gyanúsítják a nőt, akit akkor vettek őrizetbe, amikor bement dolgozni.

Az esetek áprilistól júniusig fordultak elő. A bába a jelek szerint szándékosan olyan várandós anyákat választott ki, akik már a terhességük idején is hajlamosak voltak vérzésre. Röviddel a császármetszéses szülésük előtt olyan antibiotikum-infúziót kötött be nekik, amibe vérhígítószert tett nagy dózisban. – Heparint kevert bele, miáltal a vérzési hajlam tovább emelkedett, ráadásul jelentősen – nyilatkozta a klinika egyik sajtósa.

Szülés közben két asszony öt liter vért is vesztett, holott a normál vérveszteség császármetszésnél maximum egy liter. – Úgy éreztük magunkat mint valami krimiben, mint egy rossz filmben – mondta prof. Klaus Friese főorvos. Az egyik esetben olyan mértékű volt a vérzés, hogy a páciensnek egy éjszakára egy steril műtéti törlőkendőt kellett szó szerint a hasára varrni, hogy elálljon. De mindegyik esetben életveszély állt fenn a vádhatóság szerint.

A gyanú árnyéka azért vetült Reginára, mert ő volt az egyetlen, aki mind a négy szülésnél közreműködött. Ha tényleg igaz, amivel vádolják, súlyosbító tényező lehet, hogy kihasználta áldozatai jóhiszeműségét és védtelenségét. Az egyedülálló és gyermektelen nő indítéka egyelőre ismeretlen. Korábban Bajorországon kívül is dolgozott, csak 2012-ben állt munkába Münchenben, úgyhogy most azt is vizsgálják, másutt nem próbált-e meg nőket meggyilkolni – írja a Bild.

A szülésznő egyelőre hallgat, az édesanyák már jól vannak.


A heparin

Akkor alkalmazzák a gyógyításban, amikor egy műtét után sokáig ágyban kell feküdnie a betegnek. Ezzel akadályozzák meg a véralvadást, a vér nem sűrűsödik be. A készítményt infúzióban vagy injekcióként adják be, a dózis a beteg testméretétől függ. A gyógyszertárakban gél és balzsam formájában lehet hozzájutni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói