Aktuális

Tönkretette Kriszti mellét a bosszúálló sebész - fotókkal (18+)

P. G. J.

Létrehozva: 2014.07.24.

Egymás után két orvos mondta vissza a halaszthatatlan műtétet, ami egy elrontott mellplasztikát követően szükségessé vált. A Fejér megyei nő mellét egy ismert sebész tette tönkre. Krisztinát egyéves kálvária után végül egy budapesti orvos hatórás műtéttel mentette meg.

A szoptatás miatt az egyik mellem jóval nagyobb lett – kezd történetébe Krisztina. – Én csak helyreállító műtétet szerettem volna, implantátum behelyezése nélkül. Ehelyett kaptam két implantátumot, amiket nem a szokásos módon az izom, hanem a mirigy alá helyeztek.

A kisvállalkozóként dolgozó édesanya még barátai, rokonai előtt is titkolta, hogy egy vidéki magánklinikán plasztikai műtétre jelentkezett. Az orvos azt mondta, elkerülhetetlen az implantátum behelyezése. Két napot töltött a klinikán, iszonyatos fájdalmak közepette.

– Otthon jöttem rá, miután elolvasta a férjem a zárójelentést, hogy a beleegyezésem nélkül 50–50 milliliterrel nagyobb implantátumot tettek mindkét mellembe – folytatta Krisztina.

Egy évvel a műtét után komoly feszítő fájdalmai lettek. Az egyik mellében tízforint nagyságú csomót tapintott ki, a másik pedig naponta többször váratlanul forrósodni kezdett. Az orvos egy idő után elismerte, hogy egyik mellét újra műteni kell, de azt mondta, implantátumcserére nincs szükség, kitisztítja a mellet, a régi implantátumot fertőtleníti, majd visszahelyezi. Az új implantátumot Krisztinának kellett volna kifizetnie. Ő azonban utánajárt, és megtudta az implantátumok forgalmazójától, hogy ilyen esetben garanciában, ingyen mindkét implantátumot cserélik.

– Az orvosom hallani sem akart arról, hogy mindkét mellemet műtse. Felhívta a forgalmazót, ott ezek után azt mondták, csak az orvoson keresztül tartanak kapcsolatot velem – mondta Krisztina. Ezt követően két másik orvost is felkeresett, hiába. Ultrahangos vizsgálaton kiderült, hogy mindkét emlőben dupla tokosodás van, az egyikben két deci folyadékot találtak.

– Amíg az orvosok nem tudták, ki műtött először, vállalták a feladatot, majd, amikor beszerezték volna a garanciális implantátumot, elutasítottak. Egy éven át nyugtatókon éltem, folyamatosan nagy fájdalmaim voltak. Végül egy budapesti orvos műtött meg, aki azt mondta, azonnal meg kell operálni. Kérésemre egy másik gyártó implantátumát helyezte be – fejezte be történetét Krisztina.

Ma sem önmagát látja, ha a tükörbe néz: a gyulladás miatt megereszkedett mellét fel kellett varrni, ezért a mellbimbók környékét és az emlők alsó részét is varr borítja. A két műtétre összesen 2 millió 400 ezer forintot fizetett ki. Most perben követel elégtételt.

Nincs teendő?

– Igazságügyi szakértőnek kell nyilatkoznia arról, súlyosabb állapotba került-e Krisztina attól, hogy a panaszokat követően egy évig nem műtötték meg – nyilatkozta Ábrahám László ügyvéd.

– Több pontban összefoglaltam az okokat, amelyek bizonyítják, hogy az intézményben megsértették az elvárható gondosság elvét, és nem vagyoni kártérítés is jár Krisztinának. Ezek között szerepel, hogy a probléma észlelésekor „ezzel teendő nincs” válasszal halogatta a vizsgálatot az orvos. Sorozatosan visszautasította, hogy ultrahangra utalja a beteget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713611111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713611111
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban