Celeb

Kivágták Vajna Timit a hollywoodi filmből

Sz. B.

Létrehozva: 2014.07.25.

Hová tűnt Vajna Tímea? – kérdezik tanácstalanul a nézők a Herkules című hollywoodi film végén. A kormánybiztos Andy felesége ugyanis egy villanásra sem tűnik fel a produkcióban, amelyben forgatott.

Egyelőre szertefoszlottak Vajna Tímea színésznői karrierről szőtt álmai. Pedig óriási érdeklődés kísérte első próbálkozását a filmszakmában, mivel azonnal egy amerikai szuperprodukcióban, a Herkulesben forgatott Dwayne Johnson partnereként. Bár csak nyúlfarknyi szerepet kapott, a forgatáson külön öltözôt, egy luxuslakókocsit biztosítottak számára. Mindez valóra vált hollywoodi álomnak tűnt, főként, hogy Tímeának a legcsekélyebb színészi előélete sincs.

Ezért éri hideg zuhanyként a nézőt, hogy Andy Vajna ifjú feleségét hiába keresi a filmvásznon. Utolérte a jobb sorsra érdemes segédszínészek átka: jelenetét kivágták a filmből. A forgatáson egy makedón hercegnőt alakított gyönyörű, földig érő, díszes jelmezben, amelyben sajnos csak Etyeken csilloghatott. Pedig férje, Andy Vajna is hozzájárult a film elkészüléséhez, az általa irányított Magyar Nemzeti Filmalap ugyanis 2,8 milliárddal támogatta a produkciót, ahogy a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmet is. Utóbbi 227 milliót kapott, és szintén szerepelt volna benne Vajna felesége, de épp a Herkules forgatásai vagy a szerephez jutása keltette felháborodás miatt nem állt kamera elé.

– Tímeát csak egyszer láttam a forgatáson. Kis szerepet kapott, a statiszták és a mellékszereplők esetében pedig mindig fennáll a veszélye, hogy az utómunkálatok során lemorzsolódnak. Valószínűleg Timi is így járt, eltűnt valahol a vágószobában… – nyilatkozta a Borsnak egy stábtag.

Szerettük volna megtudni Tímeától, nem csalódott-e, hogy kimaradt a filmből, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérnünk.

Nekik összejött a hollywoodi szerep

Nem Vajnáné az első magyar, aki próbálta megvetni a lábát hollywoodi produkciókban  
1. Osvárt Andrea egy több évados sorozat után, egy amerikai mozifilmben főszerepet kapott
2. Dobó Kata másodpercekre feltűnik Robert De Niro oldalán, illetve egy topkategóriás tévésorozat-epizódban (CSI)
3. Fenyő Iván 2005-ben Sam Mendes filmjében ígéretes szerepet kapott, de végül csak pár másodperc jutott neki
4. Görög Zita Kate Beckinsale mellett játszott az Underworld című filmben, 2005-ben
5. Kamarás Ivánt Oroszlán Szonjával együtt láthattuk a Hellboy 2 egyik szereplőjeként.

Hozzátesszük, a Herkules sem maradt magyar szereplő nélkül, Palvin Barbara feltűnik a filmben, és a Los Angeles-i bemutatón is megjelent. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144023_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt