Sport

Kemény: napi hat órát erősítenek Buttonék

Csanálosi Beáta

Létrehozva: 2014.07.23.

Kevesen hinnék, mennyire igénybe veszi egy-egy futam a F1-es pilóták szervezetét. Ahhoz, hogy bírják a gyűrődést, naponta több órát erősítenek és szigorúan odafigyelnek az étrendjükre.

Sokan irigylik a Forma–1-es pilótákat, hiszen rocksztárként rajongják őket körül, a legjobban fizetett sportolók közé tartoznak, és mindezért cserébe csak szuper autókat kell vezetniük a versenyhétvégéken. Pedig a pilótáknak nemcsak ennyiből áll a munkájuk, a napi edzésprogramjuk vetekszik a csúcsatlétákéval, amit az átlagember ki sem bírna.

Kar

Kormányzásnál a csukló, a fel- és alkar izmai is dolgoznak a futam alatt. Ráadásul a versenypályák átlagban 15-16 kanyarral nehezítettek, s 60-70 kört kell megtenni rajtuk. Az ujjakkal pedig fürgén kell „zongorázni” a kormányon elhelyezett gombokon – például a sebességváltás is így zajlik.

Szív

Míg az átlagnak nyugalmi állapotban 70 körül ver a szíve percenként, az F1-eseknek mindössze 40-et. Ugyanakkor a futam alatt olykor akár 200-ig is fölugorhat ez a szám. Ráadásul két órán keresztül egy ötvenfokos, szűk lyukban ülnek, tetőtől talpig tűzálló overallban, ami szintén nagyon megerőltető a szervezetnek.

Szem

A versenyzőknek fejlett térlátásra van szükségük, hiszen nemcsak azzal kell tisztában lenniük, mi történik előttük, de azzal is, ami mellettük, sőt mögöttük zajlik.

Nyak

Átlagosan hat kilót nyom egy pilóta feje, amihez hozzájön még a sisak és a nyakmerevítő súlya. Egy-egy kanyarban azonban, ahol 5-6 G nehézségi erő hat rájuk, ez negyven kilóra is emelkedhet, ehhez pedig bivalyerős nyakizmokra van szükség, amit speciális gyakorlatokkal külön edzenek.

S ugyancsak nagy szükség van ezeknek az izmoknak az ellenállóképességére, amikor nagy sebességgel – olykor 300 kilométer/órával – csapódnak a gumifalnak.

Láb

A fékpedált nem ritkán 150 kilogrammos erővel kell nyomniuk, ezért a lábizmokat sem ildomos elhanyagolni.

Törzs és hát

A szűk ülésben, félig fekve helyezkednek el a pilóták, akik minden egyes fékezésnél vagy kerékvetőre hajtásnál beverik a hátukat, s a törzsük szinte csak másodpercekre van normál helyzetben.


Pilótamenü a versenyhétvégére

A Forma–1-es pilóták a versenyhétvége alatt rendszerint a következőket fogyasztják:

Reggeli: gombás, sajtos omlett, répa- vagy narancslé, tea és joghurt gyümölcsdarabokkal.

Ebéd: lazac párolt zöldségkörettel vagy spagetti.

Vacsora: steak zöldségkörettel, cukormentes puding.

Ideális esetben legalább négy liter folyadékot kell inniuk – ebből a verseny alatt minimum egy litert –, hiszen a melegebb futamok alatt akár három kiló súlyt is veszthetnek.

Edzésprogram

Naponta akár hat órát is tréningeznek. A kardioedzés állhat úszásból, joggingból, kerékpározásból, sziklamászásból, triatlonozásból stb.

A kondiedzés kétórás súlyemelést jelent számukra, ahol kisebb súlyokkal, nagy ismétlésszámmal kell dolgozniuk. A legfontosabb izomcsoportok: nyak, váll, törzs, hát, kezek, felkar, alkar. A medicinlabdás gyakorlatokkal pedig nemcsak az izomerőt, hanem a koordinációs képességet is fejlesztik.

Mentális tréningre azért van szükség, hogy a pilóták koncentrációja ne lankadjon a kétórás verseny alatt, és a reflexeik is megbízhatóan működjenek. Elvégre 300 kilométer/órának villámgyors reakciókra van szükség.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja