Aktuális

Ezt a fagyit nyalják legszívesebben a magyarok

G. J.

Létrehozva: 2014.07.23.

Tartja vezető helyét a csokoládéfagylalt, mögötte a citrom és a sztracsatella a legkedveltebb. Kevesen mondanak nemet egy gombóc fagyira, de főleg a gyerekek és a nők kedvelik.

A fagylaltot először a kínaiak ismerték: hóból, tejből és gyümölcsökből kevert jeges édességet fogyasztottak. Most a Generali megbízásából arról kérdezték a magyarokat, mennyire fagyifüggők.

Az emberek ötöde minden héten legalább egyszer fogyaszt fagylaltot, a hölgyek aránya a heti rendszerességgel fagyizók között 58 százalék. A kistelepüléseken élők hamarabb elcsábulnak: mindössze négy százalékuk mondta azt, hogy soha nem nyal fagylaltot.

A legkedveltebb a csoki, a citrom áll a második helyen, a sztracsatella a harmadik. Lengyel Marcell, a budapesti Vanilin cukrásza is azt tapasztalja, hogy a klasszikus ízeket kedvelik legjobban.

– A jó fagyi titka, hogy minőségi alapanyagokból készüljön. Fontos hozzá a tej és az első osztályú gyümölcsök. Kiábrándító, ha porból készül, és az is, amikor jeges. A klasszikus ízeket választják először az emberek: a csoki, a vanília, a citrom fogy leggyorsabban, de az új ízekkel is kísérleteznek: a bodza, a sajttorta vagy a csokisfánk-ízű is menő. Egyre nagyobb a kereslet a cukormentes és nyírfacukros fagyikra is – mondta el a Borsnak a cukrász.

Lojzi, azaz Németh Alajos, a Bikini zenekar vezetője nem csak a legendás Fagyi című számukat szereti, kedvencei a gyümölcsfagyik. Szívesen veszi, ha ezeket egy kis vaníliával megbolondítják, de tejszínhabot sosem kér rá, mert úgy gondolja, az elveszi a fagylalt ízét. Legszívesebben tölcsérből nyalja – az elmaradhatatlan rolettivel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei