Celeb

Durva: parókában követi a szépségkirálynőt az exe

GYLF

Létrehozva: 2014.07.23.

Garázdaság miatt nyomoznak ellene, egy időre el is tiltották exétől, Rákosi Annamária volt párja mégis elment a Magyarország szépe versenyre. Állítólag parókában.

A Bors elsőként írta meg: a debreceni rendőrség garázdaság miatt indított nyomozást T. László ellen, amikor a férfi néhány hete saját otthonában próbálta rátörni az ajtót volt párjára, Rákosi Annamáriára, a 2013-as Miss World Hungary nyertesére.

T. Lászlót akkor elfogták és ki is hallgatták a rendőrök, a bíróság pedig hatvan napra eltiltotta attól, hogy a lányhoz kétszáz méternél közelebb tartózkodjon.

A Bors legnagyobb meglepetésére a férfi most azzal henceg, hogy vasárnap este ott volt a Magyarország szépe versenyen, ahol Annamária átadta koronáját az új királynőnek. Ha így volt, biztosan közelebb volt Rákosi Annamáriához, mint kétszáz méter. Minderről T. László részletes dokumentációt is készített a közösségi portálon: előbb csak egy képet tett ki „Indulás a királynőre!” felkiáltással. Majd a színpadi show-ról osztott meg egyet, az alábbi szöveggel: „Hú, de izgi! Kicsit meleg ez a paróka!”

A képe alá pedig egy újabbat mel­lé­kelt, amelyen valóban egy hosszú, női parókában vigyorog. Ennyire megszállott lenne? A bírói határozat ellenére, álruhában követné volt szerelmét, kockáztatva azt is, hogy börtönbe kerül? A Bors utánajárt, és nagy meglepetésünkre a Debreceni Törvényszéken megtudtuk: a távoltartást megszüntették.

„A Debreceni Törvényszék 2014. július 14. napján meghozott jogerős döntése értelmében a távoltartás elrendelése iránti indítványt elutasította, így T. László ettől a naptól kezdődően nem áll személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt (így nem volt akadálya annak, hogy a rendezvényen részt vegyen), de ellene a büntetőeljárás folyamatban van változatlanul” – közölte dr. Kahler Ilona elnök.

A férfit telefonon értük el, és furcsa magyarázattal szolgált. Állítása szerint rendezte kapcsolatát Annamáriával, és a jegyeket is tőle kapta. Csakhogy – leplezte le Lászlót Sarka Kata, a verseny főszervezője – jegyek nem voltak.

– Rákosi Annamária kérésére a Magyarország Szépe Kft. kitiltotta az említett férfit a műsorból, jegyeket pedig nem is lehetett kapni a show-ra. A beléptetés során lista alapján, nevekkel dolgoztunk. Amennyiben a férfi valóban részt vett a műsoron, akkor más nevével, illegálisan szökött be – mondta a Borsnak Kata.

Amit még nem zárhatunk ki: a férfi csupán azt a látszatot keltette, hogy ott volt a stúdióban; az általa megosztott képet talán más forrásból szerezte be és osztotta meg saját élményként. Félelmet persze így is kelthet a lányban, akit megkérdeztünk minderről, de csak annyit mondott, nem szeretne nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel