Celeb

Furkálták versenytársai Magyarország szépét

Sz. B.

Létrehozva: 2014.07.22.

A 23 éves Kulcsár Edina fejére került vasárnap este a legfényesebb korona, ő képviselheti hazánkat a londoni világversenyen. A döntős lányok közül azonban páran morogtak a háta mögött, azt állították: protekciója van.

Egyedül Kulcsár Edina mosolya volt őszinte a döntő pillanatban, amikor a műsorvezetők bejelentették, ki nyerte a Magyarország Szépe-címet, és képviselheti hazánkat a londoni világversenyen. A legtöbb lány győzni ment – és ezt egy percig sem tudták leplezni. A két udvarhölgy közül a második, a félig holland Van Den Bosch Sydney egy fintorral nyugtázta a végeredményt, az első udvarhölgy, pedig Katona Gitta talán még dobbantott is egy nagyot hosszú szoknyája alatt, amikor hallotta: nem ő győzött. A királynő tisztában van vele, hogy sok az irigye, de elnéző.

– A legtöbb lány 18 éves, ilyen idős koromban lehet, hogy én is hasonlóképpen reagáltam volna, de én már kinőttem ebből – mondta el a Borsnak a verseny után a 23 éves szépség, akinek már a táborban is meggyűlt a baja a lányokkal. Mint mondja, köztük is ment a furkálódás, akár csak egy gimis osztálykiránduláson, bár szerencsére sokukkal baráti viszonyt alakított ki. – Közvetlenül nem érzékeltem a rosszindulatot, de visszajutott hozzám, hogy morogtak rám. Mivel az alversenyeken jól szerepeltem, úgy gondolták, hogy protekcióm van. Ez természetesen nincs így, egyszerűen sokat készültem a feladatokra, aminek meg is lett az eredménye. Én ennek ellenére is próbáltam mindig pozitívan állni a lányokhoz – magyarázta Edina, aki bevallotta, az első vagy a második helyre pozicionálta magát a versenyen, s maga mellett Katona Gittát tartotta még esélyesnek.

Álszerénység nélkül latolgathatta az esélyeit, ugyanis rutinos versenyző. 2012-ben a Miss Aquaworld címet nyerte el, 2009-ben pedig harmadik helyen végzett a Miss Plasztik versenyében. Edina az orrát műttette meg – de még ezzel együtt is elfért a természetes szépség mellett kampányoló Miss World Hungary mezőnyében.

Rendőrök kapták el a lányokat

Emberkereskedők áldozatának nézték a 16 döntős lányt a verseny előtt. A szépségek éppen az MTVA székházbeli próbáról tartottak a herceghalmi táborba. Egy kisbuszban ültek a hölgyek, amit egy elegáns sofőr vezetett, amikor a rendőrök megállították az autót, s az úti cél és a lányok állampolgársága után érdeklődtek. Szerencsére a buszban ült a táborvezető is, aki tisztázta: a lányok a Magyarország Szépe műsor döntősei. A rendőrök bevallották: először még az is megfordult a fejükben, hogy lánykereskedők buszát tartóztatják fel. – Először elég furcsa volt a helyzet. Amikor azonban tisztázódott a helyzet, nagyot nevetett mindenki. A lányok napokig ezen mulattak – mesélte Balogh Zoltán, a versenyzők felkészítő táborának vezetője. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”