Sport

Hawaiin készült fel a szezonra Gulácsi

GYLF

Létrehozva: 2014.07.20.

Megkezdődött az osztrák labdarúgó-bajnokság, a Salzburg kapuját idén is Gulácsi Péter védi. A válogatott játékos Hawaiin pihent rá a szezonra.

Másfélhetes nyaralással ünnepelte meg Gulácsi Péter, hogy szerelmével, Vígh Dianával négy éve alkotnak egy párt. A kapcsolat eddig kiállta az idő és a távolság próbáját is. Dia azt mondja: mivel ritkán találkoznak, rájuk is fért ez a másfél hét kettesben.

– Külön-külön már jártunk Amerikában, együtt még nem, ezen is túl vagyunk – mondta a Borsnak Dia. – Kaliforniában találta ki Peti, hogy menjünk el Hawaiira is. Igaz, azt gondoltuk, nincs olyan messze, de a csaknem hatórás repülőutat így is megérte. Rengeteget fürödtünk a tengerben, bejártuk a szigetet, de voltunk Pearl Harbourban és egy Hawaii-esten is részt vettünk. Miután visszatértünk Los Angelesbe, autót béreltünk, és elmentünk Las Vegasba. A Grand Canyont helikopteres túrán néztük meg. Ez utóbbitól féltem, de szerencsésen megúsztuk – mondta a magyar válogatott kapus szerelme.

Gulácsiék nagyon jól érezték magukat, s a lány elmondása szerint fel is töltődtek az előttük álló új esztendőre.

– Peti idénye elkezdődött a bajnokságban, én itthon tanulok és dolgozom. Év közben ritkán találkozunk, de a lehetőségeinket kihasználjuk. Lánykérés nem volt, ebben Peti az illetékes, a négyéves évfordulónkat viszont vacsorával ünnepeltük meg – mondta Dia.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek