Aktuális

Pénzt vett el a rákosoktól a Facebook prűdsége – 18+

Bors

Létrehozva: 2014.07.19.

Egy brit egyetem evezőslányai úgy döntöttek, hogy egy meztelenkedős naptárral gyűjtenek pénzt egy rákellenes alapítványnak. A naptár néhány fotóját feltöltötték a Facebookra is, ám onnan pornográf tartalom miatt kitiltották őket.

Az angliai Warwick Egyetem evezős hölgyei úgy határoztak, hogy segítenek az egyik rákalapítványnak pénzt gyűjteni. Hogy minél hatásosabbak legyenek, egy meztelenkedős naptárat készítettek, amelyből rövid idő alatt 1500 darabot adtak el, és evvel majdnem 1,5 millió forintot kalapoztak össze a Macmillan nevű szervezetnek.

 


A Twitter szerencsére nem olyan vaskalapos (katt a képre!)

 

A 17 lányról készült szexi fotó egy részét a Facebookra is feltöltötték, ám a közösségi oldalról gyorsan lekerültek, mert az üzemeltetők túlságosan pornográfnak ítélték meg a lenge ruhás képeket. A brit Metro hírportál összegyűjtötte az internetezők reakcióit, akik közül a legtöbben kéretlen szavakkal illették a Facebook túlságosan szigorú felhasználói szabályzatát.

– Emberek megoszthatnak olyan videókat, amin valakit elüt egy vonat, de egy ilyen ízléses kép túlságosan kihívó??? A Facebook ostoba – ez csak egy a sok felháborodott hozzászólás közül.

A pucér naptár ötletének kitalálója, Sophie Bell elmondta a brit lapnak, hogy nem érdekli őket a Facebook cenzúrája, és jövőre is elkészítik a kalendáriumot, ugyanakkor amiatt, hogy a közösségi oldalon már nem elérhetők a képek, a rákalapítvány jóval kevesebb bevételre számíthat a jövő évben.

Update: A lányok néhány órája tették közzé a Twitteren, hogy a Facebook azt írta: tévedés volt törölni az oldalukat, és visszaállítják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét