Celeb

Már meg is született Ördög Nóra fia?

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.07.19.

Tegnapra volt kiírva Ördög Nóra, így könnyen lehet, hogy már életet is adott második gyermekének. A Bors információja szerint péntekre volt kiírva a híres kismama. A fotós és tévés kisfia hasonló körülmények között jön a világra, mint kislányuk, Mici.

A legnagyobb titokban, egy drága magánklinikán hozza világra második babáját Ördög Nóra. A kismama talán mostanra már életet is adott a kisfiúnak, információink szerint ugyanis a műsorvezető péntekre volt kiírva.

A pocakja már akkor is hatalmas volt, amikor a hatodik hónapban elbúcsúzott a képernyőtől a Szombat esti láz végén, ezért ismerősei és kollégái arra számítanak, maximum csak napokkal hordhatja túl babáját a kiírt időpontnál.

Hogy Nóra mikor szül, azt természetesen ő is csak az adott pillanatban fogja megtudni, az azonban már most biztos, hogy férjével, Nánási Pállal apás szülésre készülnek. A fotós ugyanis semmiféleképpen nem akar kimaradni ebből a csodálatos élményből.

Pali bent volt Mici születésénél is, ahol filmre is vette az örömteli pillanatokat, nem lesz ez másképp most sem. Információink szerint abban sem lesz változás, hogy a kisfiú köldökzsinórvéréből vett őssejteket is ugyanúgy levetetik, mint Mici esetében, hogy ha ne adj isten a későbbiekben a kicsinek bármi baja lesz, azzal tudják meggyógyítani.

Különleges név

Ördög Nóra és Nánási Pál kislányuknak egy igazán ritka és különleges nevet adott. Micit állítólag egy színésznőről nevezték el, akiről egy kedves anekdotát hallottak a szülei. Információnk szerint a második baba is hasonló hangzású nevet kap.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...