Celeb

600 ezerrel lógott az adóhivatalnak Tolvai Reni

Bors

Létrehozva: 2014.07.19.

Hónapok óta képtelen lekerülni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási listájáról Tolvai Renáta. A 23 éves énekesnő több mint félmilliós tartozást halmozott fel, azt mondja, a figyelmetlensége miatt.

A NAV-nyilvántartás szerint az énekesnő már tavaly április közepe óta nem működteti a vállalkozását – írja a Blikk. Renáta néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkozta a lapnak, hogy azért indítottak végrehajtást ellene, mert kis összegű hátraléka van, amit részletekben rendez.

Most kiderült, hogy ez nem is annyira kicsi, ugyanis 600 ezer forintot kell néhány hónap alatt kiperkálnia.

– Megszüntettem az egyéni vállalkozásomat, mert nem volt rá szükségem. A járulékos költségekre viszont nem figyeltem oda. Egyszer csak kaptam egy értesítést, annyi költségem halmozódott fel, hogy 600 ezer forinttal tartozom – mondta.

Mivel korábban mindig rendben voltak a céges ügyei, minden további nélkül megkapta az általa kért részletfizetést az adóhivataltól az egyik felére. A másik felét pedig egyből kifizette. Egy- vagy kéthavi részlete van még hátra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek