Celeb

Ördög Nórát megviselte az átigazolás

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.07.18.

Nehezen viseli a munkahelyváltás miatti támadásokat Ördög Nóra. Állítólag a mindenórás kismama rosszul lett a lelki megpróbáltatásoktól. A nőgyógyász szerint a baba nincs veszélyben, de az anyukának inkább befelé kellene figyelnie.

Mióta Ördög Nóra bejelentette: 13 év után abbahagyja a munkát az RTL Klubnál, hogy a TV2-n vezethessen műsort, naponta jelentek meg a felmondásának okait taglaló írások. Úgy tudni, az RTL Klub épületéből már ki is tiltották, személyes tárgyait pedig egyszerűen a kukába dobták. Egy ekkora stresszt bármelyik életerős nő nehezen viselne, ráadásul Nóri kismama.

– Nórának már hatalmas a pocakja, elég meleg is van mostanában. Ő sem gondolta, hogy ennyire megviseli majd ez az egész. Az egyik nap rosszullétre panaszkodott, szédült, az egyensúlyát is elvesztette. Nagy volt a riadalom – mesélte egy ismerőse.

Bár első terhessége mesterségesen jött létre, Nóra mindig is azt mondta, hogy problémamentesen hordta ki Micit, s nem beszélt másról jelenlegi állapota esetében sem. Így egészen egyértelmű, hogy a stressz lehet a felelős. Nóra Sebestyén Balázs reggeli rádiós műsorában elmondta: direkt időzítette erre az időpontra döntése bejelentését.

– Korábban többször is próbáltam időpontot egyeztetni a csatorna programigazgatójával, Kolosi Péterrel, de vagy ő mondta le vagy én. Mindenórás terhes vagyok, nem várhattam tovább – mondta akkor könnyek közt a műsorvezető, akit a nőgyógyász szigorú pihenésre int.

– A baba ilyenkor már csak érik, kárt nem okoz az anyai stressz, de jót sem tesz. Az édesanya kedélyállapota bizonyítottan hatással van a magzatra. Fontos a szülésre való lelki felkészülés, amit az idegeskedés megzavarhat – magyarázta dr. Hadnagy János szülész-nőgyógyász.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók