Sport

23 beteg gyereken segít Özil

(t)

Létrehozva: 2014.07.18.

Mesut Özil, a német válogatott sztárja 23 brazil gyerek műtétjére ajánlotta fel 137 millió forintos vb-győztesi prémiumát. Egyesek azt híresztelték, a gázai övezet szenvedőinek segít.

A világbajnok Özil is beállt az adományozók sorába, miután a BigShoe jótékonysági alapítványon keresztül 23 brazil gyerek műtéti költségére felajánlotta a végső sikerrel keresett 600 ezer dolláros, vagyis 137 millió forintos prémiumát. A torna előtt 11 rászoruló megsegítését tervezte az Arsenal focistája, ám a vb-győzelmet követően elhatározta, hogy a német keret létszámával megegyező kiskorúnak teszi könnyebbé az életét.

– Ez az én személyes köszönetnyilvánításom a brazil emberek vendégszeretetéért – fűzte hozzá Özil, akinek szülei kategorikusan cáfolták azt a tévesen terjedő hírt, hogy török származású, muszlim vallást gyakorló fiuk a gázai övezet lakóin segített. Talán egyszer ennek is eljön az ideje – tették hozzá.

Csütörtökön négy focizó kissrácot lőttek le izraeli katonák a gázai övezetben az izraeli-palesztin konfliktus során, és az interneten megjelent egy fotó, miszerint az egyikük Özil-mezben játszott a megölését megelőzően.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el