Aktuális

Friss: titokban vonult vissza Orbán

tn

Létrehozva: 2014.07.17.

Titokban hagyott fel a focival Orbán Viktor fia, Gáspár. Habár egyesek szerint a körülötte kialakult médiafelhajtás miatt fejezte be a játékot, valójában már áprilisban döntött.

Megtudtuk, hogy Gáspár már az előző idény 24. fordulójában, az április 12-én rendezett FTC–Puskás Akadémia (1-0) után jelezte edzőjének, hogy abbahagyja a labdarúgást, nem kíván többé futballozni a felcsúti NB I-es csapatban.

A hvg.hu tegnap azt írta, a miniszterelnök fia a héten váratlanul jelezte, befejezi a pályafutását. A lap feltételezése szerint az állhatott a 22 éves fiatalember döntésének hátterében, hogy a sajtó napok óta folyamatosan vele foglalkozott, miután édesapja társaságában lefotózták a brazíliai világbajnoki döntő VIP-páholyában. Gáspár levélben kérte a focival kapcsolatos utazásait összegyűjtő 444.hu szerkesztőségét, hogy szálljanak le róla, mondván, nem közszereplő.

– Gáspár már az elmúlt idényben, a Fradi elleni meccsünk után jelezte nekem, hogy befejezi a focit, szóval ez nem egy új keletű információ. Többet ezzel kapcsolatban nem tudok mondani – árulta el Benczés Miklós, a Puskás Akadémia edzője.

Orbán jogi tanulmányokat folytató fia Felcsúton nevelkedett, sokáig a Videoton második csapatában futballozott, majd a Puskás Akadémia színeiben március 8-án, a Honvéd elleni bajnokin (0-4) mutatkozott be az NB I-ben. Az élvonalban két meccsen húsz percet töltött a pályán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot