Aktuális

Nincs, aki fedezze a több százmilliós Andrássy úti kárt

S. D., Hu-Zo, H. Á.

Létrehozva: 2014.07.16.

Még szerdán is dolgoztak a tűzoltók abban az Andrássy úti palotában, aminek a tetőszerkezete kedd délután leégett. A ház életveszélyes, a lakók nem mehetnek vissza. Az ügy hátterében egy évtizede húzódó ingatlanfejlesztés kudarca áll.

Az Andrássy út és a Kodály körönd sarkán álló épület, a kedden egy pillanat alatt lángra kapott 130 éves, világörökségi oltalom alatt álló palota sok helyen még szerdán is füstölgött. Több száz tonna faanyag lángolt 2300 négyzetméteren, 110 tűzoltó vonult a helyszínre, a lánglovagok azóta is szüntelen dolgoznak.

A statikus megállapította, hogy a harmadik szint és a tetőtér teljesen megsemmisült, a második szinten vízkár keletkezett. A lakók egyelőre nem költözhetnek vissza.

– Vannak olyan csüngő falelemek, amelyek életveszélyessé teszik az épületet, és ameddig nem távolítják el őket, addig nem is lehet bemenni – tudtuk meg Kisdi Mátétól, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. Hozzátette: kedden a főváros több pontján is jól lehetett látni a hatalmas tüzet, ezért percek alatt félszáz bejelentés érkezett.

A patinás épület nem először került a figyelem középpontjába: korábban a lakók követelték az önkormányzattól, hogy bontsa fel a szerződést a ház legfelső két, most lángra kapott szintjét birtokló befektetővel, mert az épület állapota erősen leromlott. Az önkormányzat ugyanis az ezredfordulón átadta a harmadik szintet és a tetőteret egy befektetőnek, aki ezért cserébe az épület felújítását ígérte. Ez azóta sem történt meg, ahogyan az oda álmodott százmilliós luxuslakások sem épültek meg.

Emiatt az önkormányzat két éve felbontotta a szerződést a befektetőkkel, akik azonban birtokon belül maradtak. A cég azóta felszámolás alá került, a felszámolóbiztos a vs.hu-nak elmondta: nem ők rendeltek felújítási munkálatokat a tetőre. Major János úgy fogalmazott: imádkozik, hogy az épületen legyen biztosítás, de azt közölte: a felszámolt cég egyetlen vagyona az épület, annak ára pedig még a tűz előtt sem fedezte volna az adósságokat. 1,5-2 milliárd forintról van szó, még a tűz nélkül is csak a hitelező bankot tudnák kifizetni. – Az önkormányzat vagy a társasházi igényére nem marad fedezet – tette hozzá.

A rendőrség közveszély okozásáért még kedden őrizetbe vette a tetőn dolgozó két munkást. A BRFK csupán annyit közölt: a 38 éves É. Attila és a 36 éves N. János érdemi vallomást tett, a gyanúsítás ellen pedig panasszal élt.

– Az ügyészség szerint egyik gyanúsított esetében sem lenne indokolt az előzetes letartóztatás, mivel annak feltételei nem állnak fenn. Az egyik személy esetében a megalapozott gyanú sem áll fenn, ezért az ügyészség azonnali szabadlábra helyezésüket kérte a rendőrségtől – mondta el Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Borsnak.

– A tetőt már elkezdték rendbe hozni, bádoggal fedték be, amiből a tolvajok el-elloptak. Mivel a bontás következtében a második emelet feletti födém is megsérült, ha eső volt, a szabadon maradt tető alatt ázott a plafon. Ezt a födémet akarták bitumennel leszigetelni, és az egyik munkás ezt melegítette lángszóróval. A tűz nagyon kis területen keletkezett, amit homokkal majdnem sikerült is eloltani, de nem teljesen – tudtuk meg a helyszínen az egyik lakótól. Szerinte a tűz terjedését az is segítette, hogy a teljes harmadik emeleti födémet és válaszfalakat elbontották, a tetőt pedig megnyitották. – A százéves, kiszáradt fagerendák úgy égtek, mint a gyufaszálak – tette hozzá.

A VI. kerületben és a többi belvárosi kerületben egyébként nem ez az első befuccsolt tetőtér-beépítés.

– A befektetők általában különböző felújításokat ígértek a tetőtér tulajdonáért – tudtuk meg Deák Attila ingatlanszakértőtől. Jelen esetben is így volt: a projektcég vállalta a harmadik emeletén lévő 23 lakás kiürítésének költségeit, az ingatlan zárófödém- és fedélszékcseréjét, a tetőzet rekonstrukcióját, a díszudvar felőli függőfolyosó aládúcolt részének rekonstrukcióját.

Mindebből semmi sem lett, sőt a ház életveszélyessé vált – már a tűz előtt is. A legnagyobb probléma, hogy a korábbi önkormányzati tulajdonú épületek a rendszerváltás után a lakók kezébe kerültek, akiknek nem volt pénzük a százéves épületek felújítására.

15 rendőr még kórházban

Tizenöt rendőr került kórházba füstmérgezéssel a mentési munkálatok miatt. A PestiSrácok nevű internetes oldal szerkesztőségének is menekülnie kellett. „Volt olyan lakó, aki a toaletten ülve csak akkor vette észre a tűzvészt, amikor lezuhant mellé egy égő gerenda” – írták. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek