Sport

Götze őrülten szexi csaja sem maradt ki a buliból

Bors

Létrehozva: 2014.07.14.

Az énekes, modell Ann-Kathrin Brömmelnek is jót tett a németek világbajnoki sikere. Annál is inkább, mert a 24 éves szépség a győztes gól szerzőjével, Mario Götzével jár.

Alaposan megnőtt Ann-Kathrin Brömmel ázsiója a német médiában. Igaz, eddig sem volt ismeretlen a 24 éves szépség, ám azok után, hogy barátja, Mario Götze góljával nyert világbajnoki címet Németország, mindenki vele akar interjút készíteni.

 

 

Pedig a modellként és énekesként ismert Ann-Kathrin kissé háttérbe szorult Brazíliában, hiszen párja, Mario nem éppen a legjobb formáját futotta a vb-n. Nyilván csalódottan vette tudomásul, hogy a Bayern középpályása a fináléban csak a cserepadon kapott helyet, és 88 percet kellett várnia arra, hogy Mario pályára léphessen. A hosszabbítás második félidejében azonban már mindenki, őt fotózta, hiszen barátja gólt lőtt és ezzel újra világbajnok lett Németország.

A futballista és a modell két évvel ezelőtt, Ibizán ismerte meg egymást közelebbről, akkoriban tele volt velük a német sajtó, ám hamar kihunyt az érdeklődés irántuk. Bezzeg most! Mindenesetre a kevésbé elkötelezett szurkolók a Google-ban Götze helyett sokan inkább Ann-Kathrin Brömmel nevére keresnek rá az érdeklődők. Pedig ő egyetlen gólt sem lőtt...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik