Aktuális

Nyári pancsolás miatt halt szörnyű halált a 9 éves

Bors

Létrehozva: 2014.07.13.

Különösen ritka baktérium végzett egy amerikai kislánnyal. A gyerek szervezetébe agyevő baktérium került, miután megfürdött egy tóban. A kislányt hetek alatt megölte a betegség.

Családja elmondása szerint kínok közt hunyt el a kilenc esztendős Hally Yust. A kansasi kislányt ugyanis egy rendkívül ritka betegség döntötte le a lábáról, agyevő baktérium támadta meg – írja a Mirror. Az orvosok szerint a kórokozót a kislány termesztés vízben való úszás során szedhette össze.

A hatóságok és szakemberek jelenleg együttes erővel kutatják, vajon melyik tóból származhat a kislány megölő baktérium. A család elmondása szerint Yust több helyen is pancsolt barátaival, hirtelen halála előtt.

A helyi egészségügyi központ egy hirdetményt is kiadott arról, hogy akik felkeresték a kislány által is meglátogatott tavakat az elmúlt két hétben, jelentkezzenek be vizsgálatra. Bár nagyon kicsi az esélye, hogy mást is megfertőzött volna a baktérium.

– Képtelen vagyok felfogni a kislányom halálát – mondta könnyek között a riportereknek a gyerek édesapja. – Az orvosok szerint annyira ritka ez a betegség, hogy nagyobb eséllyel hal meg az ember fulladástól, mint ettől. Remélem egy nap majd megértem, Isten miért vette el tőlem a gyerekemet – folytatta az apa.

A kislányt megtámadó baktérium, a Naegleria fowleri egy agyevő baktérium, ami természetes vízben fordul elő. Az ember szervezetébe szájon vagy orron keresztül juthat be, onnan fertőzi meg az agyat. Előfordulása azonban annyira szórványos, hogy Amerikában 1962 és 2013 között, mindössze 132 esetről tudnak beszámolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466511
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze