Sport

Csak rajzfiguraként villogtak a sztárok

Bors

Létrehozva: 2014.07.12.

Jobban nem is nyúlhatott volna mellé a Nike a focivébére készített milliárdos reklámkampányának sztárjaival. A nyolc kiválasztottból egyedül Tim Howardnak nincs oka szégyenkezni.

Az animációs kisfilmben a klasszis futballisták bebizonyítják: igazi művészei a sportágnak, akiknek a külsejét igen, a képességeit viszont képtelenség klónozni. Nos, ebből a pluszból keveseknek sikerült Brazíliában ízelítőt adni. A döntőig pedig egyikük sem jutott el.

Neymar A vágyott vb-trófea helyett csigolyatörést hozott neki a hazai torna. De így legalább kimaradt a német alázásból, és talán egyedüliként nem vesztette el a brazil rajongók szimpátiáját.

Franck Ribéry Hátfájása miatt a francia szélső már be sem került a 23 fős keretbe. A végeredményt látva talán nem is bánta…

Andrés Iniesta A címvédő spanyol válogatott játékmestere, akit négy éve a vb hőseként ünnepeltek, szégyenszemre most mindössze két – vesztes – meccs után fogalmazhatta is bocsánatkérő üzenetét a szurkolóinak.

David Luiz Alkalmi csapatkapitányként sírva, folyamatosan bocsánatkéréseket hajtogatva hagyta el a pályát a németek elleni történelmi 7-1-es brazil vereség után. Igaz, ő legalább még a bronzmeccsen pályára léphet.

Cristiano Ronaldo Nemhogy a vb legjobbja nem lett, a portugál csapatot sem sikerült összefognia. Megsérült, ráadásul Sao Paulóban egy drogfutár az ő fotójával ellátott matricacsomagban próbált kábítószert csempészni.

Tim Howard Az amerikai hálóőr a kivétel a csapatból, akinek növelte az ázsióját a vb. Ráadásul a Belgium ellen elvesztett nyolcaddöntőben megdöntötte a vb-meccsen bemutatott védések világcsúcsát tizenhat szenzációs hárításával. Érthető, hogy otthon igazi rocksztárként fogadták.

Wayne Rooney Nem csoda, hogy depresszióba süllyedt az angol sztár Anglia lebőgése miatt, honfitársai többsége szerint ki­égett, nincs helye a válogatottban. Sovány vigasz, hogy legalább megszerezte pályafutása első vb-gólját.

Zlatan Ibrahimovic Az önbizalomtól duzzadó svéd a kakukktojás, hiszen ő már a pótselejtezőn elbukta csapatával a vb-részvételt. Nézőként azért legalább feltűnt Brazíliában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja