A falu vezetősége büntetésből megerőszakoltatta a kislányt

politika
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 12. 21:00
Rettenetes bűntény történt egy indiai községben. A falu vezetősége úgy büntetett meg egy férfit, hogy elrendelték 14 éves húga megerőszakolását. A falu irányítóját ezt követően letartóztatták.
Bors

Szinte elképzelhetetlen borzalmakat kellett átélnie egy 14 esztendős indiai kislánynak. A gyereken ugyanis két férfi nemi erőszakot követett el és tették ezt a falu vezetőjének parancsára – írja a NY Daily News.

A rendőrségi jelentés szerint a gyerek bátyja korábban molesztálási ügybe keveredett. A község tanácsának feje pedig úgy döntött, hogy a férfi megfelelő büntetése az lesz, ha megerőszakolják kishúgát. A 14 éves lányt múlt vasárnap két férfi az utcán elkapta és a közeli erdőbe vitték, ahol egymás után, erőszakkal közösültek vele.

A kislány anyja még aznap felkereste a rendőrséget, a zsaruk pedig őrizetbe vették a falu vezetőjét és egy másik férfit. Az édesanya arról is beszámolt, hogy a kegyetlen büntetés kihirdetése után a község egy emberként tiltakozott az ellen, hogy végrehajtsák a szörnyűséget, azonban a tanácselnök nem hallgatott rájuk.

– Könyörögtünk, a földön csúsztunk és sírtunk, de ez nem érdekelte őket. Egyszerűen csak elrángattak a kislányomat az erdőbe és megerőszakolták – mesélte könnyek között a megtört anya a riportereknek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.