Aktuális

Öngyilkos lett egy debreceni devizahiteles

Létrehozva: 2014.07.10.

Egy makói temetőben akasztotta fel magát az a férfi, aki sokmilliós devizahiteles tartozást halmozott fel. A 27 éves K. Jánosnak esélye sem volt a túlélésre.

Senki nem tudja, miért pont a temetőben végzett magával K. János, aki a súlyos összegű devizahitellel beárnyékolt jövőjét teljesen kilátástalannak ítélte - írja a Blikk. A kötélen lógó testre azok a fiatal sportolók találtak rá, akik a temető mellett edzettek. Rögtön értesítették az edzőjüket, aki azonnal intézkedett a hatóságoknál.

Az öngyilkos férfi képtelen volt tovább viselni a komoly anyagi terheket. A napilap információi szerint K. János korábban többször is lopásba keveredett, egy idősebb asszonyt próbált kirabolni, de megbánta vétkét.

Arra sincs magyarázat, hogy a devizahiteles miért a makói temetőben dobta el magától az életét, hiszen Debrecenben született, egy rokona vagy ismerőse sem nyugszik ebben a sírkertben.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében nyomoz, gyilkosság gyanúja nem merült fel. Az eset nem egyedi, az utóbbi néhány évben több öngyilkosság indítéka volt a súlyos devizahiteles adósság. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713442512
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713442512
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713442512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713442512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141127_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjöttek az első fotók - ide temetik Tordy Gézát

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni