Aktuális

Kezet, lábat csonkol a veresegyházi keselyűteknős

B. B.

Létrehozva: 2014.07.08.

Akár emberi végtagot is szétroncsolhat az a hibrid keselyűteknős, amelyet a veresegyházi tóban fogott ki egy horgász. A játszótér melletti kertvárosi környék igazi „vadállat-lerakóhelynek” számít, ugyanis a Bors ottjártakor is találtak egy másik példányt, vélhetően a kifogott állat párját.

Békésnek tűnő teknős úszkál a Veresegyházi Medveotthon egyik speciálisan kialakított medencéjében. Senki nem gondolná, hogy a nyugodt hüllő nem egy kimondott házi kedvenc, hanem egy olyan keselyűteknős, amely könnyen képes akár emberi végtagot is szétharapni. Az állatot egy horgász találta meg.

– A horogra akadt halra harapott rá. Mire kiértünk, a horgász egy szákkal megfogta – magyarázza Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa. – Rögtön látszott, hogy nem aligátorteknősről van szó, valószínűleg egy aligátor- és egy keselyűteknős hibridje. Amerikai faj mindkettő, lelőhelyük egymáshoz közeli. A két alfaj ránézésre is megkülönböztethető: a páncéljuk más, a szájukban egy piros folt található. Ez a példány most stresszes, és ne feledjük, veszélyes fajtáról van szó. Simán csonkolhat is, karmaival könnyedén felhasogat egy végtagot is – figyelmeztetett a férfi. Hozzáteszi, keselyűteknőst eddig még nem találtak Magyarországon.

– Drága és engedély kell a tartásához. A kilencvenes években még olcsón hozzá lehetett jutni, mostanra azonban megnőttek – akár százkilósra is fejlődhetnek! –, így a gazdák igyekeznek megszabadulni tőlük. Ez a teknős kb. húszéves lehet.

Az állatot a Veresegyházi Medveotthon fogadta be, ahol elkülönítve, aligátorteknősök szomszédságában él majd.

– Jelenleg nyolc aligátorteknősünk van, ő az első keselyű. Kialakítottunk neki egy külön férőhelyet, ugyanis a Magyarországon befogott fajok közül ez a kettő a legveszélyesebb. A látogatóknak a teknős megpillantásához némi türelem kell majd, ugyanis elég rejtőzködő fajta – mondja a Borsnak Kuli Bálint, a Medveotthon vezetője.

Ottjártunkkor a média munkatársai észrevették, hogy a veresegyházi tóban egy másik teknős is úszkál. Szilágyi István azonnal a vízbe ment, hogy elfogja az állatot, amely vélhetően a kifogott teknős párja lehet, akkor azonban még nem sikerült befogni.

– Vízben rendkívül gyors, rejtőzködő faj, így valószínűleg meg kell várni, hogy éhes legyen. Mindenképp be kell fogni, mert veszélyes. Ezenkívül felmerül a kérdés, hogy találkozott-e ellenkező neművel, ugyanis akkor fennáll a párosodás veszélye, amelyből harminc-negyven tojás is lehet – figyelmeztet a szakember.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen teknősről van szó, a helyiek mindenesetre nem félnek, annak ellenére sem, hogy a tó közvetlen közelében családi házak és játszótér is található.

– Ma reggel vettem észre a teknőst, szóltunk is a többieknek, de különösebben nem tartunk tőle – vonja meg a vállát egy fiatal. Sőt: – Az ott lakók sérelmezték, hogy miért visszük el, amikor olyan aranyos. De jobb tudni, hogy bár békésnek tűnnek, veszélyes állatok. Indiánok szoktak rá vadászni, és nemegyszer megesik, hogy kezet is csonkolnak – óv Szilágyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült