Celeb

45 millión osztozik Szinetár és Bereczki

F. Zs.

Létrehozva: 2014.07.08.

Már csak hatéves kislányuk tartja össze az egykori sztárpárt, miután végre sikerült eladni Buda környéki otthonukat, igaz, szinte fél áron. Az elszámolás után lassan a duetteknek is vége, kizárólag közös kislányuk, Zorka ügyében találkoznak majd.

Egy másfél éves, meglehetősen nehéz periódus zárult le a házaspár életében, végre megváltak az utolsó közös ingóságuktól, a családi házuktól is.

Mint arról a Bors a korábbiakban beszámolt, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán két évvel ezelőtt jelentette be hivatalosan, hogy hét esztendő együttélés után felbontják a házasságukat. Kislányuk, Zorka nevelését közösen vállalták, és a duettelő­adásaik is műsoron maradtak. Az egymásról való leválás így igen lassan ment, ami – bár igyekeztek nem mutatni – komolyan megviselte őket.

Mindketten arra vágytak, hogy végre lezáruljon ez az életszakaszuk, aminek egyik feltétele az volt, hogy sikerüljön eladni a közös házat is, ahol oly sok boldog percet töltöttek együtt. Az ingatlanból egyébként a válás bejelentése után Dóra elköltözött, Zoli maradt ott azzal az indokkal, hogy a házban építették fel azt a hangstúdiót, ahol rengeteget dolgozott. Másfél évig árulták a házat, de alig jött vevőjelölt, ami igencsak elkeserítő volt, és sokba került az ingatlan fenntartása is.

Bereczki Zoltán a múlt hét szerdán úgy döntött, többé nem akar oda hazamenni, és elköltözött. Másnap megcsörrent a telefonja. – Csütörtökön jelentkezett a vevő – meséli a Borsnak az énekes egyik közeli barátja. – Egy házaspár jelentkezett, az Operaház balettművészei.

Az üzlet hamar megköttetett, bár szinte fél áron, de sikerült értékesíteni a házat: úgy tudjuk, eredetileg 80 milliót kértek érte, most negyvenegynéhány millióért kelt el.

Az eladással tehát végleg lezárult Dóri és Zoli közös élete, a teljes elszakadásnak azonban itt még nincs vége, az majd az ősszel következik be. Lapunk úgy értesült, hogy a duettműsoruk is lekerül a palettáról, a jövőben már nem énekelnek együtt szerelmes dalokat. Az egykori házaspárt már csak a kislányuk, Zorka köti össze, ami persze a legerősebb kötelék, ami férfi és nő között lehet, de nem jelent majd napi kapcsolatot.

Bereczki szűkszavúan kommentálta az értesüléseinket: – Örülök, hogy jó embereké lesz a ház, és annak is, hogy az eladással végre lezárhatunk egy szakaszt és kezdhetünk egy újat. Zorka lányunkat a jövőben is a legnagyobb szeretetben neveljük, közösen. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában