Vélemény

Vélemény: Tisztelt Művész úr!

Szrjeborni Bianka

Létrehozva: 2014.07.03.

„Aki csinálja, az művész, aki csak hagyja, az a köcsög.” Ezzel a jól csengő, de nevetséges magyarázattal menti fel magát VV Cristofel a tegnap kibukott, és nagy port kavart szexbtoránya kapcsán.

Filozófiája nemcsak a mostani helyzetére, a melegprostik világára érvényes, hanem a média világára is, amelybe lassan három éve önként lépett be.

Három csoportja van az itthoni reality hősöknek. Az egyik, és talán a legszerencsésebb, akire a kutya sem emlékszik a műsor után, és ott folytathatja az életét, ahol abbahagyta a beköltözés előtt. Az okosabbik, és egyben legkisebb hányada a csapatnak, aki tűzközelbe kerül a csatornánál, lefekszik valakivel vagy sem, de szerkesztő, műsorvezető vagy egy másik műsor szereplője lesz fél éven belül.

És maradnak a Cristofelek, akikkel elhitetik, hogy sztárok, művészek, és az összes bőrt lenyúzzák róluk. Lépten-nyomon segítenek nekik hülyét csinálni magukból, és mivel a műsor nem hozta meg számukra a várt kitörést a reménytelenségből, mindenbe belekapaszkodnak, amiben lehetőséget látnak, de végül magukra maradnak.

Így lett a börtönt is majdnem megjárt kubaiból „polihisztor”: rapper, felszolgáló, testépítő, pizzasütő, reklámmenedzser, és végül melegprostituált. (Nem túlzás, ezeket tényleg mind végigjárta.) Sokan megmosolyogják a jóindulatú, butácska fiút, aki elindult a nyomorból szerencsét próbálni, hogy segítsen a szülein. Jobb esetben maga Cristofel is nevet saját magán, rosszabb esetben VV Éva ágya várja az elvonón vagy BB Évié a pszichiátrián.

Kétség nem fér hozzá, propellerező, pénzért bármire képes fiatalokkal könnyű műsort csinálni, kérdés, hogy nekik megéri-e.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek