Aktuális

Stressz? Orbán fél év alatt teljesen megőszült

Bors

Létrehozva: 2014.07.03.

Harmadik kormányfőségének első hat hónapja alatt teljesen őszbe borult Orbán Viktor haja. A stressz vagy a genetika felelős-e a hirtelenjében fehérré változott tincsekért?

Két fotót közlünk. Az egyiken kávéscsészét kezében tartva a Magyar Rádió stúdiójában ül. Barna hajkoronáját halántékánál színezik ősz hajszálak (ld. lejjebb).

A másik kép kedden készült Belgrádban. Teljesen őszen mutatja Orbánt. 

Felelőssé tehető mindezért a stressz? Úgy tűnik, igen, de kell hozzá genetikai tulajdonság is. A New York-i Egyetem kutatói ugyanis arra jutottak, hogy a hajszínünkért felelős sejtek a túlzott stressz következtében eltűnnek. A kutatók szerint bizonyítható, hogy a stresszhormonok növekedése és az őszülés folyamata összefügg.

Főszerep mégis a genetikai tulajdonságoknak, az öröklött géneknek jut, ezek határozzák meg, hány éves ko­rától kezd őszülni valaki – erre jutott a David A. Gunn vezette kutatócsoport.

Tény, az elmúlt év különösen stresszes volt a miniszterelnöknek. Kezdődött a külföldi kritikákat maga után vonó, gazdaságpolitikailag elhibázottnak vélt rezsiharccal. Utána tavasszal végignyomott két kampányt, majd sikeresen vívott meg két választást. Mindeközben a bank- és médiaszektor támadásainak kereszttüzében áll jelenleg is, a devizahiteleseket segítő döntés, valamint a reklámadó miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze