Aktuális

Kihallgatták a meggyilkolt Judit betegeit

M. S.

Létrehozva: 2014.07.03.

Beazonosította a rendőrség azokat, akik eltűnése napján találkoztak magánrendelőjében N.-né K. Judittal. A Bors információi szerint a nyomozók a gyógytornásznő közeli ismerősei között keresik a gyilkost.

Gőzerővel nyomoznak a mosonmagyaróvári magánrendelőjéből eltűnt 41 éves gyógytornász megölése ügyében.

Mint arról a Bors beszámolt: a házas, kétgyermekes anyának május 27-én veszett nyoma, és a rendelőben őrzött feljegyzései is eltűntek. Bár Judit holtteste nem került elő, a megyei főkapitányság emberölés ügyében nyomoz.

Lapunk megtudta: sikerült beazonosítani Judit május 27-re előjegyzett betegeit. Ők azok, akik utoljára látták az asszonyt. Információink szerint a nyomozók már kihallgatták őket, és nem köztük keresik a gyilkost. Jóval inkább Judit közeli ismerőseire, rokonaira fókuszálnak lehetséges elkövetőként. A rendőrség teljes hírzárlat mellett nyomoz.

Az ügytől független jogászt, dr. Magyar Györgyöt arról kérdeztük: mennyire nehezíti meg a bizonyítást, hogy a holttest nem került elő?

– A holttest számos támpontot ad a nyomozóknak – magyarázta az ügyvéd. – A feltalálási helye, a rajta keletkezett sé­rülések, a halál oka, a rajta rögzíthető DNS-maradványok nagyon fontos elemei lehetnek a bizonyításnak. Ameddig a holttest nem kerül elő, az elkövetőnek jobbak az esélyei arra, hogy büntetlenül megússza ­tettét.

Ám egy nyomozásnak számtalan egyéb szempontja van, a tettes beazonosítása és bűnösségének bizonyítása a holttest megtalálása nélkül sem kivitelezhetetlen. Ha a rendőrség, majd a bíróság képes az egyéb bizonyítékokat egy zárt logikai rendszerbe helyezni, akkor az elkövető a holttest fellelése nélkül is elítélhető – tette hozzá Magyar György.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban